Erősen ellentmondónak érzem, amikor parádés koszorúzásokat, politikusok főhajtását látom egykori hősök emlékművei előtt. Nem magyar jelenség, de mi is megadjuk a módját, amikor a hatalom emberei ékes szóval éltetik azokat a forradalmárokat, akik valaha egy hatalom ellen emeltek szót és fegyvert. De erről nem szoktunk beszélni...
A május 14-iki emlékhelyek napján is kiemeltebb figyelmet kapnak a milliárdokból felújított, "arisztokratikus" helyeink. A kopjafák tövében tényleg nem kell majálist tartani, de a temetőinket, a hőseinket meg kellene becsülni - az emlékhelyek napja nélkül is.
A Győrben kivégzett '56-os hősök - Czifrik Lajos (Mosonmagyaróvár, 1914. - 1958. 01.15.), Földes Gábor (Budapest, 1923. - 1958. 01.15.), Gulyás Lajos (Kisújfalu, 1918. - 1957. 12.31.), Kiss Antal (Diószeg, 1933. - 1957. 12.31.), Tihanyi Árpád (Győr, 1916. - 1957. 12.31.), Török István (Sárvár, 1930. - 1958. 12.02.), Weintrager László (Mosonmagyaróvár, 1928. - 1958. 01.16.), Zsigmond Endre (Doborgazsziget, 1924. - 1957. 12.31.) és Szigethy Attila (Kapuvár), a Dunántúli Forradalmi Intézőbizottság vezetője - voltak itt eltemetve, évtizedekig még a családjuk sem tudta, hogy a régi rabtemető mellett nyugszanak. Évente egyszer, októberben, figyelmet kap a nemzeti emlékhellyé avatott eldugott temető . Egyébként csak madár dalol, fű és vadvirág nő - szabadon.
