Hatalmas csatában szerezte meg a Sopron a 12. aranyérmét

A címvédő Sopron Basket hódította el a Killik László női kosárlabda Magyar Kupát, mivel a győri Final Four döntőjében 73-71-re legyőzte a DVTK Hun-Therm együttesét.

A Sopron 2006 óta minden kupadöntőben ott volt - ezekből 11-et meg is nyert -, de ezúttal Gáspár Dávid vezetőedző együttese ellen szólt, hogy alapemberei közül Fegyverneky Zsófia és Turner Yvonne sem volt hadra fogható.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A finálé favoritjaként a tavaly bronzérmes DTVK-t emlegették, amely 17 forduló után veretlenül vezette az NB I tabelláját, az Euroligában pedig bravúros meneteléssel bejutott a negyeddöntőbe, ahol 1-0-s vezetésnél csak egy sikerre volt a négyes döntőtől, de végül a francia Villeneuve d'Ascq jutott tovább.

A győztes soproni csapat tagjai ünnepelnek a kupával.
MTI/Krizsán Csaba

A győri Széchenyi István Egyetemi Csarnokban a nyitónegyed nagy részében a Diósgyőr vezetett, főként az amerikai Kaila Charlesnak köszönhetően. A folytatásban kilenc pontra ellépett Völgyi Péter együttese, de a kétszeres Európa-bajnok szerb Jelena Brooks révén a Sopron négy perccel később fordított. A piros-fehérek hat és fél perc alatt csak hat pontot hoztak össze, és a 19. percben már nyolc ponttal a címvédő volt előrébb. A nagyszünetben 45-39 állt az eredményjelzőn.

Térfélcsere után érvényesült a miskolciak "hosszabb" kispadja, a kihívó Lelik Réka és az ausztrál Darcee Garbin dupláival fokozatosan ledolgozta hátrányát, és a zárónegyednek már 57-55-ös vezetésről vágott neki. Ebben hatalmas küzdelem zajlott a pályán, felváltva potyogtak a kosarak, a sorozatban 19. kupadöntőjét vívó Sopron az utolsó tartalékait is mozgósította. Tíz másodperccel a vége előtt a miskolciakat erősítő montenegrói Milica Jovanovic triplával kiegyenlített, de Brooks duplájára már nem érkezett válasz. A végredmény: Sopron Basket - DVTK Hun-Therm 73-71 (19-25, 26-14, 10-18, 18-14)

A Sopron 2007, 2008, 2011, 2012, 2013, 2015, 2017, 2019, 2020, 2021 és 2023 után fennállása 12. kupaaranyát gyűjtötte be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport