Az M85 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódóan az SDD Konzorcium a Sopron északnyugati elkerülő út - Ágfalvi út csomópontjában megkezdi a körforgalom építését, emiatt forgalomkorlátozásokra kell számítani – tájékoztatott a kivitelező.
Az SDD Konzorcium az Ágfalvi út építését a nyári szünetre ütemezte, hogy minél kevesebb fennakadást okozzon az utazóközönség számára és igyekszik a fontosabb munkálatokat még az iskola kezdés előtt, lehetőleg augusztus végével befejezni.
A munkavégzés tervezett kezdési időpontja 2023. július 17. Az önkormányzattal, a Magyar Közúttal és a Volánbusszal egyeztetve két ütemben zajlik a kivitelezés és a forgalomterelés.
Az első ütemben félpályás útzár lesz az út Ágfalva felé haladó oldalán az Öntöde utca és Berkenye utca környezetében. Napközben jelzőlámpa, illetve jelzőőr irányítja a váltakozó irányú forgalmat, éjszaka pedig csak jelzőlámpával történik a forgalomirányítás.
A kapubehajtókról történő biztonságos kihajtás érdekében a szükségesnél nagyobb közbenső idő kerül biztosításra. Az Ágfalva irányában lévő Öntöde utcai buszmegállót ideiglenesen áthelyezik az Öntöde utcai csomópont város felőli oldalára.
Az első ütem tervezetten 2023. augusztus 10-ig tart.
A második ütemben félpályás útzár lesz az út Sopron felé haladó oldalán az Öntöde utca és Berkenye utca környezetében. A forgalom az I. ütemben elkészült körforgalmon keresztül halad váltakozó irányban. Napközben jelzőlámpa, illetve jelzőőr irányítja a forgalmat, éjszaka pedig szintén csak jelzőlámpa lesz.
A kapubehajtókról történő biztonságos kihajtás érdekében a szükségesnél nagyobb közbenső idő kerül biztosításra. Az Ágfalva irányában lévő Öntöde utcai buszmegálló továbbra is az I. ütem szerint kiépített ideiglenes helyen marad. A Sopron felé haladó irányban az Öntöde utcai buszmegállót megszüntetik, ideiglenesen az attól 200 méterre lévő Berkenye utcai megálló helyettesíti majd a munkavégzés ideje alatt.
A második ütem tervezetten 2023. augusztus 31-én készül el.
Kerülőútként az Ágfalvi út és a Bánfalvi út között a Kertvárosi út használata javasolt. A biztonságos közlekedés érdekében a kivitelező azt kéri, fokozott figyelemmel közlekedjenek, szigorúan tartsák be a korlátozó jelzéseket és óvják az úton dolgozókat! Az SDD Konzorcium igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a közlekedés zavartalan legyen.