Juhász Péter bolgárul üzen a TV2-vezérnek, hogy tartsák be a törvényeket

Teszi ezt azért, mert még mindig nem olvasták be a Tényekben a rá vonatkozó helyreigazításokat.

Levelet küldött Juhász Péter a TV2 vezérigazgatójának, Pavel Stanchevnak - derült ki a volt politikus Facebook-oldalán megjelent posztból . Ebben azt írta a csatorna bolgár származású vezérigazgatójának, hogy

"Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a törvényeinket!"

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Juhász posztjában hozzátette, az üzenetet az úriember származására való tekintettel bolgárul is elküldte , ráadásul egy olyan képen, ami hasonlít a kormány korábbi migrációellenes plakátjára .

Az üzenetet magyarul és bolgárul is elküldte
Juhász Péter/Facebook

Az üzenet elküldésére azért került sor, mert a csatorna hírműsorában még mindig nem olvasták be a Juhász Péterre vonatkozó helyreigazításokat. Erre egyébként jogerős bírósági ítéleti kötelezi a csatornát, a TV2 azonban közölte, azért nem olvassák be ezeket, mert

az hosszabb lenne, mint a 45 perces műsoridő.

Így aztán a Media1 szerint a tévétársaság inkább fizeti az alkalmankénti 500 ezer forintos végrehajtói bírságot, ezzel pedig "megússzák", az ítélet teljesítését.

Juhász Péter az akció kapcsán azt kérte, aki teheti, küldjön egy e-mailt a TV2 vezérigazgatójának , így emlékeztetve őt arra, hogy a törvényeket be kell tartani.

Marsi Anikó szerint ők vérprofi televíziósok

Mint nemrégiben írtuk, vérprofi híradósnak tartja magát Marsi Anikó és Gönczi Gábor, a TV2 Tények című műsorának két híradósa - jelentették ki néhány nappal ezelőtt a Blikknek adott interjújukban.

Marsi Anikó félretette minden szerénységét, és elmondta, ők bizony sokkal jobb páros, mint Erős Antónia és Szellő István. Nem mellesleg ők vérprofi televíziósok, akik ezt a szakmát tanulták és űzik – hangoztatta.

Az interjú után aztán Dr. Czeglédy Csaba vélt ellentmondást felfedezni, miután kiderült , a Tények hírolvasói egy korábbi bírósági tárgyaláson azt mondták, ők csak felolvassák a híreket, abba nem javíthatnak bele.

A Media1 kereste az ügyben Marsi Anikót, Gönczi Gábort és Andor Évát, azonban egyikük sem kívánta tisztázni, mikor mondanak igazat.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet