Kezdődik: A MOL hulladékgazdálkodó cégét is tízmilliárdokkal kell kisegíteni

A jó hír, hogy ez a tőkeinjekció nem nyel el közpénzt.

30 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a MOL még a nyár elején az állami hulladékkoncessziót ellátó hulladékos cégében, a Mohu Hulladékgazdálkodási Zrt.-ben – írja a 24.hu.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A tőkeinjekciót azzal indokolta a MOL, hogy a cégnél negyedévente jönnek a bevételek, de havonta kell fizetni a szállítóknak, és a szükséges beruházásokat is finanszírozni kell.

Akadozó átállás, gyors fizetnivaló

Az olajcég által alapított MOHU július 1-jétől vette át a hulladékgazdálkodást, miután a MOL megnyerte az ágazatra kiírt állami koncessziót. Az átállás nem ment könnyedén, de a lakossági hulladék elszállításával nem volt probléma, hiszen ezt a munkát a korábban is elvégző cégek kapták meg alvállalkozóként.

Komoly fennakadások voltak és vannak viszont az újrahasznosítható hulladék gyűjtésével, és kezelésével. A MOHU ugyanis olyan alacsony átvételi árakat kalkulált, hogy a korábbi alvállalkozók kis részével sikerült szerződést kötniük.

Szombathelyen például nem lehetett leadni a papírhulladékot, a fémet, így az üdítős és sörösdobozokat sem, és az autóbontók egy része is bezárásra készült.

Ebben a helyzetben segíti az anyacég 30 milliárd forinttal a MOHU-t, arra hivatkozva, hogy előbb kell fizetniük, mint ahogyan érkeznek a bevételek. De ez a pénz legalább nem közpénzből van.

Ismerős helyzet

A helyzet ugyanakkor ismerős. A kormány 2016-ban államosította a hulladékgazdálkodást, amit a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NKHV) irányítására bízott. Gyorsan kiderült azonban, hogy az új rendszerrel komoly problémák vannak, az NHKV-t az állam többször is kisegítette néhány tízmilliárddal, a kiadások és bevételek közti időeltolódásra hivatkozva.

Az NHKV végül mintegy 200 milliárd forint közpénzt égetett el, mire megszületett a döntés az ágazat koncesszióba adásáról. A terv már 2020-ban felmerült, egy akkor készült jelentésben beismerték, hogy teljes kudarc volt felforgatni az addig jól működő, az önkormányzati cégekre alapozó rendszert.

A helyzet annyit változott, hogy most a MOL-nak kell kisegítenie a leányvállalatát, és nem az államnak az NKHV-t. Azért reméljük, az üzemanyagárakat nem igazán befolyásolja a hulladékgazdálkodásnak adott tőkeinjekció.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet