Medián: A magyarok 55 százaléka kormányváltást akar

Varga Judit volt férjének népszerűsége is mérhető már közvélemény-kutatásban.

A Fidesz–KDNP népszerűsége a teljes népesség körében nem csökkent, ám a politikai aktivitás növekedése miatt a „biztos” szavazóknál támogatottsága márciusra 53-ról 46 százalékra esett - írja a Medián legújabb elemzésében, amit a HVG megbízásából készített.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kutatás szerint már a kétharmadot közelíti azok aránya, akik szerint az országban „rossz irányba mennek a dolgok” , és az abszolút többség (55 százalék) kormányváltást szeretne.

Magyar Péter már tényezőnek számít a hazai pártpolitikában

Mindez összefügghet a kegyelmi botránnyal, arról ugyanis a megkérdezettek 97 százalék hallott.Közülük kétharmados azok aránya, akik indokoltnak tartják Orbán Viktor felelősségének felvetését, még a kormánypárti szavazók közül is minden ötödik, vagyis 20 százalék ezt az álláspontot képviseli.

A Medián azt is mérte, milyen eredményt érhetne el Magyar Péter, Varga Judit volt férje a választáson, ha már lenne pártja. Magyar nemrég bejelentette, hogy pártot alapít, és indul a választásokon.

A kutatás szerint Magyar Pétert a válaszadók 67 százaléka ismeri, az őt ismerők 13 százalékára számíthatna biztosan/valószínűleg, 20 százalékára esetleg. 45 százalék viszont kizárta, hogy a kegyelmi ügy miatt szintén lemondott Varga Judit volt férjére szavazzon.

A felmérést március 6. és 9. között készítette a Medián, 1000 fős országos reprezentatív minta telefonos megkérdezésével.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet