Ügydöntő határozatot hozott a BRFK a Gálvölgyi-ügyben - írja a Naphire.hu . A lap által megkérdezett ügyvéd szerint ez azt jelenti, hogy a rendőrség
megszüntette az eljárást az ügyben.
Dr. Magyar György hozzátette, "akinek ez nem tetszik, sértett, vagy rokon, vagy feljelentő, vagy Gálvölgyi maga, mindegy, kicsoda - megpanaszolhatja. És akkor az ügyészség majd elbírálja, hogy ez helyes volt, vagy elrendeli a nyomozást. De biztos vagyok benne, hogy megszüntető határozatról van szó" .
Mint ismeretes, a színészt május 10-én súlyos állapotban lánya vitte kórházba, azután, hogy ötven perc elteltével sem érkezett meg a mentő.
Az eset után a mentőszolgálat belső vizsgálatot indított, amely megállapította, hogy rosszul mérte fel a mentésirányító a helyzetet. Később a belügyminiszter vizsgálatot, míg a rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben. Később Győrfi Pál, a mentők szóvivője kért bocsánatot a családtól.