Na, vajon melyik fideszes politikus főzi az ebédet Tusványoson?

Azért annyira nem kell túlbonyolítani, hiszen úgy is tudja a választ.

Délelőtt hivatalosan is megnyitották a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort. Ahogy pedig az ilyenkor lenni szokott, folyamatosan érkeznek a különböző kormánypárti politikusok. Orbán Viktor például már tegnap bejelentette, Brüsszelből egyenesen Tusványosra indul. Nemény Andrást, Szombathely polgármesterét pedig - két alpolgármestere társaságában - tegnap út közben értük el, hogy szerepléséről érdeklődjünk.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

De természetesen a több napig tartó eseményen jelen van több Fideszes politikus is, köztük Németh Szilárd csepeli képviselő, az ország legnagyobb gasztroszakértője.

A képviselő pedig örömmel posztolgat a fesztiválról. Így kiderült,

a párttársak és a jelenlévők biztosra mentek, és a képviselőre bízták a főzést.

Szerda délelőtt már rotyogott a lecsó a bográcsban, legalábbis ha hihetünk a bejegyzésének .

A Fidesz gasztroszakértője akció közben
Facebook/Németh Szilárd

Németh Szilárd egyébként lelkes főzőcskéző hírében áll, legutóbb Győzikével és a zuglói fideszesekkel főzött együtt , húsvétkor pedig jó tanácsokkal látta el a hölgyeket és a férfiakat, kinek mit kell enni az ünnepek alatt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet