Október 23-án, szerdán 10 órakor tiszteleghetnek a soproniak 1956 hőseinek emléke előtt a Széchenyi téri emlékműnél. Ünnepi beszédet mond Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, közreműködnek a Soproni Petőfi Színház színészei.
A Soproni Egyetem is megtartja hagyományos megemlékezését. A C épület melletti ’56-os emlékműnél szerdán 16 órakor Prof. Dr. Faragó Sándor akadémikus, rector emeritus mond ünnepi beszédet, majd koszorúzással és mécsesgyújtással tisztelegnek az 1956-os hősök emléke előtt.
Megtartja hagyományos jótékonysági sétáját a Rotary Club Sopron is. Október 23-án 11 órakor gyülekeznek a résztvevők a Fő téren. A Korok labirintusa a Múzeumnegyedben cemmel meghirdetett sétát dr. Tóth Imre múzeumigazgató, Józsa Dávid építészmérnök és Gyenge Koppány, a Rotary Club Sopron elnöke vezeti, téma pedig a Múzeumnegyed és a várfalsétány építészeti krónikája lesz. A séta ezúttal a Zwinger kávéháznál ér véget, ahol Dömötöri László mesél a kávéház történetéről egy pohár forralt bor és egy kis harapnivaló kíséretében.