Közleményt adott ki csütörtök reggel a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Néppárt Pálffy István hétfő esti kijelentései miatt. Azt írják, mivel a tévés korábban a KDNP képviselőjeként ült az Országgyűlésben, ezért választ várnak a kormánypárttól arra, hogy
Mint ismeretes, Pálffy István 13 éves kihagyás után hétfő este megpróbált visszatérni a műsorvezetéshez, de már az első műsora után kirúgták , a Hír Tv pedig külön közleményben határolódott el tőle. Az oka az volt, hogy azt mondta Márki-Zay Péternek, hogy „bizonyos türelemmel kétségkívül kell lenni egy olyan betegség felé, iránt, mint a pedofiloké” .
Szerdán az Index ennek kapcsán megkereste a volt műsorvezetőt, aki annyit közölt lappal, hogy jól van, illetve, amikor további terveiről kérdezték, csak sóhajtott. Egyébként nyugodt hangon fogadta a lap hívását, de a konkrét esetről nem kívánt nyilatkozni, amit többször is jelzett.