Az LMP figyelemmel kíséri az akkumulátorgyárakhoz köthető pénzmozgásokat

Az LMP kiemelt figyelmet fordít mindazon pénzmozgásokra, amelyek valamilyen módon kötődnek az akkumulátorgyárakhoz – közölte Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus arról beszélt, sokáig érthetetlennek tűnt, hogy miért erőlteti annyira a kormány az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítését, és az egyetlen lehetséges magyarázatnak sokan „a korrupciós szálat vélték" .

Vannak is erre utaló jelek, hiszen a Pest Vármegyei Önkormányzat 80 millió forintot osztott szét „a helyi fideszes propagandalapoknak" , és ennek a forrása a Samsung gödi gyára által befizetett iparűzési adó – mondta.

Bakos Bernadett szerint a „korrupciós vonalat erősíti az is" , hogy semmilyen más észszerű magyarázat nincs arra, hogy miért van szükség ennyi akkumulátorgyárra, hiszen ezek környezeti szempontból nagyon aggályos projektek.

Ha minden Magyarországra tervezett akkumulátorgyár megépülne, akkor 70 millió köbméter éves vízigénnyel lehetne számolni, ami a magyar vízfogyasztás 15 százaléka. Továbbá a gyárak létesítése miatt rengeteg értékes termőföldet kellene lebetonozni, és anyagilag sem éri meg Magyarországnak az üzemek telepítése, hiszen „rengeteg adóforintból" támogatják ezeket az üzemeket – mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve: munkahelyenként nagyjából 64 millió forintot biztosítanak támogatásként ezeknek a gyáraknak.

Szólt arról is, hogy a gyárak energiaigényét orosz gázból fedeznék, és ezzel tovább növelnék Magyarország energiafüggőségét, valamint a gyárak nem a magyar piacra termelnének és javarészt nem is magyar emberek dolgoznának az üzemekben.

Bakos Bernadett közölte, mindezek és az újabban tervezett akkumulátorgyár miatt keddre tüntetést szerveznek Debrecenbe.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet