Az RTL tényleg vitte a BL-jogokat, de a meccsek nagy részét digitálisan adja

Így a "magyar adófizetők forintjaiból felelősségteljesen gazdálkodó" közmédia három évre kimarad a buliból.
Közleményben jelentette be szombaton az RTL, hogy 2024 őszétől ők közvetítik majd az európai foci legjelentősebb ligáját, a Bajnokok Ligáját.

"Ennek értelmében a BL keddi és szerdai játéknapjain is az RTL választhat elsőként, hogy mely mérkőzéseket közvetíti, digitálisan vagy lineárisan. Az első választások érvényesek az egyenes kieséses szakaszra is, és ennek megfelelően a BL-döntőt is kizárólagosan az RTL közvetíti majd a 2024/25-ös szezontól kezdődően, mely biztosan az RTL csatornán lesz látható. Az RTL Magyarországhoz kerültek továbbá a Bajnokok Ligája ún. “B-csomagjának” digitális közvetítési jogai. A megnyert közvetítési jogok az A-csomag esetében 36, a B-csomag esetében pedig 167 meccset jelentenek egy szezonban az RTL-nek" - írják.

Így pedig biztossá vált, hogy 2024 ősze és 2027 tavasza között az MTVA egyetlen BL-meccset sem fog közvetíteni.

Ezzel kapcsolatban az állami média az MTI-n keresztül kiadott egy - meglehetősen ingerült hangvételű - közleményt is, amiben többek között azt írták, az RTL a nézőkön szeretné behajtani a jogokért kifizetett hatalmas mennyiségű pénzt, ellenben a "magyar adófizetők forintjaiból felelősségteljesen gazdálkodó" közmédiával, akik ingyenesen biztosították a hozzáférést a mérkőzésekhez.

"Digitális felületeinkre helyezzük a hangsúlyt"

A hivatalos bejelentés után Vidus Gabriella , az RTL Magyarország vezérigazgatója LinkedIn-felületén kommentálta az üzletet. Azt írta, "sosem gondoltam volna, hogy egy futball-eredménynek fogok örülni. Az a tény azonban, hogy az RTL lesz az UEFA Bajnokok Ligájának otthona 2024 őszétől, hatalmas büszkeséggel tölt el. Nem csak az jelent majd újdonságot, hogy miénk a keddi és szerdai játéknapok első választása és a BL-döntő kizárólagos közvetítési joga, de a mérkőzéseket lineáris csatornáinkon és streaming-felületünkön is követhetik majd a szurkolók. Külföldi piacokon ez már egyáltalán nem szokatlan, itthon azonban mi leszünk az elsők azzal, hogy a digitális felületeinkre helyezzük a hangsúlyt."

A hír kapcsán a Media1 megjegyezte, a digitális felületek alatt az RTL valószínűleg a novemberben indított RTL+ nevű, részben fizetős streaming-szolgáltatást értheti.

Ezen egyébként már az indulás óta láhatók meccsek, az Európa Liga és az Európa Konferencia Liga több összecsapását is csak itt követhetik a nézők.

Az RTL Magyarország később, a 2024/25-ös szezon kezdete előtt ad tájékoztatást arról, hogy lineáris csatornáin és az RTL+ streaming felületén mely közvetítések lesznek láthatóak - zárta közleményét a csatorna.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport