A Magyar Nemzeti Bank publikálta a Lakáspiaci jelentésének legfrissebb verzióját. Az MNB külön kitért elemzésében a CSOK Plusz igénylésekre, ezen belül a vállalt babákra is.
Augusztus végéig mintegy 7400-an kötöttek szerződést a támogatott lakáshitelre. Az érintettek négy százaléka három babát, 41 százaléka két babát, míg 55 százaléka egy babát vállalt. Ebből már kiszámítható, hogy a támogatott hitel felvételéhez kapcsolódóan a családok mintegy 11.026 gyermek születését vállalták. Ez a 2023-as teljes születésszámnak a 12,9 százaléka.
Természetesen nem biztos, hogy ez a szám majd a későbbi statisztikákban korábbi értéken felüli „plusz” gyermekként fog megjelenni. Könnyen lehet ugyanis, hogy az egyébként is gyermekvállalásban gondolkodó párok veszik, vették fel a támogatott kölcsönt - teszi hozzá szakvéleményéhez a Bankmonitor elemzője, Argyelán József.
Valóban nagyon kevesen, az igénylők mintegy négy százaléka vállalna három gyermeket, ez azonban nem azt jelenti, hogy ténylegesen ilyen kevesen szeretnének nagycsaládban élni, hiszen az érintetteknek már van/lehet meglévő gyermekük is.
A meglévő és vállalt gyermekeket is figyelembe véve a CSOK Pluszt igénylők 22 százaléka egygyermekes, a 62 százalékuk kétgyermekes, míg 16 százalékuk három-, vagy többgyermekes családot tervez.
Azt is ki kell hangsúlyozni, hogy a nagyobb családot tervezők nem fognak több babát vállalni, hiszen a CSOK+ esetében a meglévő és vállalt babák együttes száma határozza meg a támogatott hitel maximális összegét. Ráadásul a vállalt babákon felül érkező gyermekek után is jár a CSOK Pluszhoz kapcsolódó következő kedvezményszint:
- Egy gyermek esetén legfeljebb 15 millió forint kölcsön igényelhető, - Kettő gyermek esetén legfeljebb 30 millió forint kölcsön igényelhető,- Legalább három gyermek esetén legfeljebb 50 millió forint kölcsön igényelhető.
Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a CSOK+ igényléséhez legalább egy babát mindenképpen vállalni kell.