Barátjukra és a faültetésre emlékeztek a Határfánál

Dr. Csóka Pál gyermekorvosra emlékeztek barátai annál a fánál, amit öt évvel ezelőtt együtt ültettek el az öreg bükk kidőlt törzse mellett. A soproni erdőnek ma már szinte zarándokhelye az a Határfa, ami mellett tábla és padok is jelzik: különleges hely ez, egy különleges történettel.

Nem messze a Muck-i Erdők Házától van egy magaslat, ahová dr. Csóka Pál soproni gyermekorvos rendszeresen kijárt. Állt ott egy több mint 250 éves bükk, ami dacolva idővel és széllel a természet megújuló csodáját mutatta. Az ismert orvos és önkormányzati képviselő barátait is rendszeresen kivitte a fa lombja alá, sokáig nem sejtve, hogy az öreg bükk és a saját sorsa egy ponton szorosan összekapcsolódik majd.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Pali nagyon kötődött ehhez a helyhez. Húsz éven át követte nyomon az öreg bükk sorsát, az utolsó éveit. Mindenképpen meg akarta valahogy menteni, de persze nem lehetett. Majd 2010 májusában azt látta, hogy a fa elpusztult, és nagyon elkeseredett. Ezután határozta el, hogy ültetünk helyette - meséli dr. Csóka Pál társa, dr. Hartl Éva.

Barátok és a turista egyesület tagjai is megemlékeztek a fa ültetőjéről.

2017 márciusában kis ünnepség keretében el is ültettek a TAEG Zrt-vel közösen egy fiatal bükkcsemetét. Dr. Csóka Pál akkor már súlyos beteg volt, tudta, nem fogja látni a fa megerősödését. Néhány hónap múlva a köztiszteletben álló gyermekorvos elhunyt, de emlékét őrzi a Határfa, mellette egy, az ő adományából állított pad, és még egy, amit barátai állítottak az ő tiszteletére.

Szalagot is kapott a fácska.

És a pihenőhely elkezdte élni saját, önálló életét. Egyre többen találják meg a csodás panorámát kínáló magaslatot és pihennek meg a padokon. Volt itt már lánykérés, baráti találkozó, szilveszteri első koccintás. A fiatal bükk öt éve kapaszkodik a soproni erdő földjébe ezen a helyen, s ezt az évfordulót a barátok, a TAEG Zrt., a Postás Turista Egyesület tagjai és az érdeklődők méltón meg is ünnepelték. A fa szalagot is kapott, miközben rengeteg gondolat szállt az ég felé, dr. Csóka Pálnak címezve az emlékképeket...

Öt éve még barájukkal együtt ültették el a csemetét. Most rá emlékeztek.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet