Cserpes: el kell adni a Cserpest

„Benne vagyunk egy eladási folyamatban, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz Cserpes: kiváló kérőim vannak” – jelentette be Cserpes István, a Cserpes Sajtműhely tulajdonosa.

Cserpes István mindenkit meglepett a bejelentéssel a Forbes magazin márciusi számának bemutatóján, ahol elárulta: eladó a Cserpes Sajtműhely Kft.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Meg is indokolta a döntést: azért kell eladnia a céget, mert úgy érzi, gátja lenne már a fejlődésnek, bármilyen szerkezeti átalakításnak. „Harminc intenzív évnél több nem várható el egy embertől” – jelentette ki.

Az értékesítés folyamata pedig olyan számára, mintha férjhez adná a lányát. Négy lánya és egy fia mellett a céget a hatodik gyermekének tekinti, de klasszikus cégutódlásba nem akart belemenni. Most úgy gondolja, nem fog megtartani tulajdonrészt a cégből, egy darabig még ott marad segíteni, erre a potenciális vevői is igényt tartanak.

Cserpes országos hálózatot épített ki.
Facebook

A cégeladásból valószínűleg két hónapon belül lesz tény, ha túl lesz rajta, Cserpes István fél évig másra sem vágyik, mint hogy szőlőt kapáljon badacsonyi telkén.

A kapuvári székhelyű Cserpes Sajtműhely Kft. tavaly ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. Jelenleg 66 féle termékből álló kínálattal rendelkezik a cég, mely termékek tartósítószert és egyéb stabilizáló, állományjavító, színező anyagokat nem tartalmaznak. Az egész országban vannak partnereik, akik Cserpes-termékeket árulnak, de több saját üzlettel is rendelkezik a cég.

 
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet