Két év alatt épült ki szinte a semmiből a soproni röplabda utánpótlás. Az egyetemi klub és a Líceum összefogásának eredményeként ma már nyolc csapat és a strandröplabdások tartoznak a szakosztályhoz. Több mint száz játékos, akiket hat szakember készít fel.
"A Líceum az otthonunk, a SMAFC a biztos hátterünk" - fogalmaz Bognár András szakosztályvezető. Két évvel ezelőtt a lányoknak akartak csapatsportban alternatívát kínálni. Számításuk bejött: nagyon sok fiatal szeret és szeretne röplabdázni, a szakosztály bővítésének csak a lehetőségek szabnak határt.
"Okosan akarunk építkezni, lépésről lépésre, elsősorban a játékosok miatt. A fokozatosság elvét alkalmazva inkább a lassabb, de a biztosabb utat járjuk" - mondja a szakosztályvezető, aki kiváló eredményekről is beszámolt.
"Az U15-ös és az U17-es csapatunk osztályozót játszott, s mivel mindkét gárda győzelemmel zárt, a harmadosztályban folytatják. A felnőtt mezőnyben pedig a női NB II-ben indítjuk a csapatot a 2024/25-ös bajnokságban. Évtizedek óta nem volt erre példa Sopronban!" - árulta el Bognár András.
További jó hírekről is beszámolt: az U13-as csapat harmadik lett a harmadosztályban az őszi szezonban, ami ugyancsak szép teljesítmény. "Ügyesek, sok a tehetséges játékos köztük" - jellemzi őket a szakosztályvezető. Maradt egy U15-ös csapat a IV. osztályban is, őket Sopronhorpáccsal közösen jegyzik a bajnokságban. Az U20-asok is a IV. osztályban folytatják, az egyetemi bajnokság pedig az év elején indul, ott is számíthatunk soproni sikerekre.
Az utánpótlássport sikerének másik fokmérője a válogatottba hívás. A SMAFC-Líceumot már így is jegyzik: az U15-ben és U17-ben is játszó Hámori Pankát az U14-es válogatott keretbe hívták.
A röplabdás lányok és a velük dolgozó szakemberek tehát jó úton járnak, pedig az még éppen csak elkezdték a munkát. A folytatás több mint ígéretes.