Élményhez és lehetőségekhez juttatták az állami gondozott fiatalokat

Egy külföldi nyaralás, az első repülőút, az idegen nyelven kötött első ismerettségek minden gyerek számára hatalmas élményt jelentenek, hát még azoknak az állami gondozott fiataloknak, akiknek segítség nélkül ez csak álom lenne.

Győr-Moson-Sopron vármegyéből már több állami nevelt fiatalnak sikerült az, ami nagyon sokaknak csak álom: külföldi nyaralás, repülőút, tapasztalatszerzés. Az ACCESS projektnek, az Anthropolis Egyesületnek és az Árvácska Alapítványnak köszönhetően idén két soproni és két győri utógondozásban lévő fiatal jutott ki Spanyolországba. Lánczi Zsuzsa, az Árvácska Alaptvány kuratóriumi elnöke mondta el, hogyan is kezdődött ez a több pozitív üzenetet is hordozó történet.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Már hat-hét éve kapcsolatban állunk az Anthropolis Egyesülettel, amit 2002-ben kulturális antropológusok alapítottak azzal a céllal, hogy a a globális egyenlőtlenségek és igazságtalanságok ellen küzdjenek és minél szélesebb körben meghonosítsák a kritikus globális állampolgári attitűdöt. Az egyesület szemléletformáló tevékenysége arra irányul, hogy az oktatásban széles körben jelenjen meg a globális dimenzió. Szakembereket képeznek, de a gyerekközösségek környezettudatosságára is nagy hangsúlyt fektetnek. Tulajdonképpen ők találtak ránk, és évekkel ezelőtt két gondozottunk mehetett így ki egy erdélyi táborba. Azóta pedig minden évben lehetőséghez juttatják a gyerekeinket - kezdi a történet elején Lánczi Zsuzsa. Hangsúlyozza, ezek nem egyszerűen nyaralások. Mindig valamilyen projekthez kapcsolódnak. Idén például az ACCESS-hez.

A globális polgárságot, az európai polgárságot és a befogadást is gyakorolhatták a program résztvevői.

- Az ACCESS projekt három központi gondolat köré épül: a globális polgárság, az európai polgárság és a befogadás. A programban az együttműködő fiataloknak lehetősége nyílt például egy társasjáték megalkotására a fenntarthatóság témájában, az Anthropolis munkatársainak támogatásával. Szerte Európában készültek ezek a játékok, de a miénk bekerült a kiválasztottak közé. Ennek köszönhettük, hogy Spanyolországba utazhatott négy, már egyetemista fiatalunk. Az öt napos ifjúsági találkozón - az igazi, felhőtlen nyaralás mellett - még finomítottak a társasjátékon, amit egyébként a közeljövőben le is gyártanak, mi pedig majd megismertetjük másokkal is - meséli örömmel az Árvácska Alapítvány kuratóriumának elnöke.

S hogy miként is találkozik a globális állampolgárság, a környezettudatosság és a társasjáték? Az Anthropolis szerint az egyén egy olyan globális közösség része, ami túlmutat a nemzeti határokon. Programjaikkal szeretnék az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartását, a sokszínűség tiszteletét és az éghajlatváltozással kapcsolatos tudatosságot előmozdítani. A globális állampolgárságra nevelés hozzájárulhat egy igazságosabb és fenntarthatóbb világ megteremtéséhez mindenki számára. A két soproni és két győri fiatal a globális állampolgárságot gyakorolhatta a spanyol nyaraláson, de korábban társaikkal közösen többek között magaságyást építettek, szelektív szemetest és azok helyes használatához táblákat is készítettek.

Úton az élmények és a tapasztalatok felé.

- A résztvevők számára rengeteg jó tapasztalattal járt az út, sok mindent tanultak közben, de intézményi szinten is csak előnyei vannak egy ilyen projektnek. Ezek a fiatalok hazatérve elmesélik élményeiket, motiválják és aktivizálják társaikat a nyelvtanulásra, a helyes cselekvésre. A társadalom felé is van egy jó üzenete; lám, utógondozásban lévő fiataljaink között idegen nyelvet tudó egyetemisták vannak. Az alapítványnál még ráadásul azt a bizalmat is érezzük és élvezzük, hogy a mi gyerekeink évek óta részt vehetnek ezekben a programokban - foglalta össze a lényeget Lánczi Zsuzsa.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet