Fákat ültettek, hogy ellensúlyozzák a konzultációs ívek környezeti terhelését

Annak a több mint 400 ezer embernek is emléket állítanak az ültetéssel, akik üres és érvénytelen nemzeti konzultációs ívet adtak le az év elején.

Több száz facsemetét ültetett el az aHang a 10 millió Fa közösségével együtt. A civil szervezet mindezt azután tette, hogy az év elején összegyűjtöttek 400 ezer üres és érvénytelen nemzeti konzultációs ívet, majd megígérték, hogy ellensúlyozni fogják azok környezeti terhelését.

Az aHang a 10 millió Fa segítségével összesen 500 fát ültet el.
aHang
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

"Megállítani a hamis konzultációt csak az első lépés volt. Jóvátenni a kárt, amit okozott, tovább fog tartani. Ahogy a fák, melyeket ma ültetünk, csak tíz év múlva fogják megkötni a konzultáció által kibocsátott szén-dioxid mennyiséget, az Orbán-kormány által okozott károk is csak generációk múltán fognak enyhülni" – írja a szervezet a közleményében.

Szalóki Viktor, az aHang szóvivője kiemelte, hogy több mint 400 ezer ember ellenállásának állítanak emléket ezek a fák, azoknak az embereknek, akik kiálltak a kormány hazug propaganda konzultációjával szemben, és hisznek a civil ellenállás erejében.

Az aHang a 10 millió Fa segítségével összesen 500 fát ültet el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet