„Gyermekvédelmi” népszavazás: „tájékoztató akcióba” kezdett a kormány

Több civil szervezet is érvénytelen szavazásra buzdít.

A kormány tájékoztató akciót indít a népszavazásról – jelentette be a kormány hivatalos Facebook-oldalán . Úgy gondoljuk, hogy a gyermekek szexuális nevelésének joga kizárólag a szülőké, és nem az aktivista csoportoké. Számos európai kormány úgy hozott döntéseket ezen a téren, hogy nem kérte ki az állampolgárok véleményét.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A magyar kormány biztosítja ezt a lehetőséget. A népszavazáson való részvétellel kiállhatunk a gyermekvédelmi törvény, így gyermekeink védelme mellett. Ezért biztatunk mindenkit arra, hogy vegyen részt a referendumon. A tájékoztató akció a hagyományos felületek mellett internetes felületeken is zajlik majd, rövidesen tájékoztató honlap is indul  – jelentették be.

"Gyermekvédelmi" plakát
Facebook

Bár a kormány gyermekvédelminek nevezi a népszavazást, az valójában homofób felhanggal bír a kritikusok szerint, ezért több civil szervezet is érvénytelen szavazásra buzdított. Közleményükben korábban azzal kritizálták a népszavazást:  „aljas” , mert azt sugallják a kérdések, „hogy a fiatalok sérülnek attól, hogy hallanak a szexuális és nemi kisebbségekről” , és persze az LMBTQI-emberek méltóságát is sérti az egész.

A szóhasználat szándékosan manipulatív: a szülők gyermekük iránti természetes aggodalmát és védelmező szándékát akarja saját politikai céljaira használni. A Fidesz-KDNP kormány immár másodszorra építi a választási kampányát egy sérülékeny csoport ellen irányuló gyűlöletkeltésre – idézi a hang.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet