Három, korábban felfüggesztett útfejlesztést mégiscsak végigcsinál a kormány

Utasították Lázár Jánost, hogy indítsák el a közbeszerzési eljárásokat.

A kormány visszavonta három útfejlesztés felfüggesztését – írja a hvg.hu. A felfüggesztés visszavonását a kormány azzal indokolta, hogy ezek „kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési jelentőségű” beruházások.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A három útfejlesztés között azonban nincs Győr-Moson-Sopron megyei. A mégis megvalósuló fejlesztések:

  • az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös – Csenger közötti szakaszának megvalósítása (Kocsord mérnökségi teleppel együtt),
  • a Mohácsi Duna-híd megvalósítása a hozzá kapcsolódó úthálózat-fejlesztéssel együtt,
  • a Hercegszántó – Bački Breg (Béreg) közúti határátkelő fejlesztése.

Rövid ideig reménykedtünk abban, hogy a szombathelyi északkeleti elkerülő, vagy a kőszegi gyorsforgalmi út, vagy az M86-os déli gyorsforgalmi szakasza is a megvalósuló beruházások között lesz. De úgy tűnik, ezekről jó ideig le kell mondanunk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet