Mostantól nemcsak a hagyományos rendőr-, mentő- és tűzoltóautók, de a rendőrség közlekedésrendészeti, közrendvédelmi, illetve személyvédelmi szolgálati ágának helyszíni beavatkozására használt járművei is használhatják a buszsávokat - hívta fel a figyelmet a Telex , a Magyar Közlöny december 16-i számában szereplő KRESZ-módosításra hivatkozva.
Ebből az is kiderül, hogy ráadásul a rendőrség terrorelhárító egységének járművei szintén szabadon használhatják a buszsávokat, ugyanakkor feltétel, hogy csak fix fény- és hangjelzéssel rendelkező járművek.
Emellett a megkülönböztető fényjelzést használó járművek sziréna használata nélkül mindkét irányból behajthatnak már a tilos jelzéssel ellátott útszakaszokra is, valamint a védett személyeket és kíséretüket szállító megkülönböztető jelzéssel ellátott járművek a kék villogó felkapcsolása nélkül is megállhatnak a tilosban.