Az Alkotmányvédelmi Hivatal, vagyis a magyar állam titkosszolgálata az elmúlt napokban a Magyar Hang három munkatársától kért felvilágosítást a hivatal épületében és végzett rajtuk hazugságvizsgálatot - közölte mai cikkében a Magyar Hang . Azt is hozzátették, hogy tudomásuk szerint a magyar demokrácia történetében még nem történt hasonló eset újságírókkal szemben.
Az újságírók ugyan elkérték a poligráfos vizsgálat eredményét, de nem kapták meg.
Ugyanakkor azt is megjegyezték, remélik, hogy
a magánéleti kérdéseket is érintő vizsgálat részletei – manipulálva, elferdítve – nem kerülnek ki a kormányzati propagandasajtóba.
Hozzátették: Az advent időszaka mindenütt a szeretetről és megbékélésről szól, ám a magyar kormány ezt is egy független újság lejáratására, újságíróinak vegzálására és megfélemlítésére használja fel. A lelkiismeretünk tiszta, nincs takargatnivalónk. Nem félünk és nem adjuk fel, de a hatóságokkal mindenben együttműködünk. A független újságírás – még akkor is, ha néha hibázunk – nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Arra kérjük olvasóinkat, újságíró kollégáinkat, valamint a magyar demokrácia és jogállam iránt aggódó polgárokat, hogy álljanak mellénk ezekben a furcsa időkben.
Mindez azért történt, mert december 8-án, az Aszad-rezsim megdöntésének napján a lap azt írta, hogy előző nap egy Syrian Air repülőgép szállt le Ferihegyen, és arra célzott a cikkben, hogy a Szíriából elmenekült Aszad lehetett a gépen.