Német áldokumentumfilmmel mutatjuk be, hogyan alakultak ki a demokráciák a világban

Ezúttal a ‘90-es évek elejét idézzük meg.

Szilágyi József kollégánk legutóbbi írásában a demokráciák kialakulásáról írt, amelyben többek között arra is kitért, hogy az uralkodókat vagy elüldözték, vagy beépítették őket a rendszerbe. Illetve a békés és forradalmi átmenetekről is kaptunk példát, de azt is megmutatta, milyen volt az, amikor Amerikában először kidolgozták a fékek és ellensúlyok rendszerén alapuló szövetségi államot, és csak azután hozták létre az Amerikai Egyesült Államokat.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ennek rövid bemutatásához pedig először Johann B. Hölzell német dokumentumfilmes kisfilmjét készítettük el, majd mindezt hangalámondással szinkronizáltuk is, hogy az átadni kívánt tudás közérthető lehessen:

További részletek a cikkben , mi pedig hamarosan folytatjuk. Az előző videóinkat ITT , és ITT nézhetitek meg, Szilágyi József kollégánk korábbi írásait pedig ITT és ITT olvashatjátok.

A sorozatot a German Marshall Fund of the United States támogatja. „A jelen publikációban kifejtett vélemények nem feltétlenül képviselik a German Marshall Fund of the United States vagy partnerei véleményét.”

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet