Honvédelmet is tanítanak majd ősztől a közoktatásban

A Fidelitas szerint fontos gyakorlati szerepe lehet a tárgynak, az Egységes Diákfront szerint ezzel fegyverkezésre készítik fel a diákokat.

Kísérleti jelleggel bevezetik a 2023/24-es tanévtől a honvédelem tantárgyat a közoktatásban - számolt be róla az ATV Híradó .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Gosztonyi Gábor , a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a riportban azt mondta, júliusban még úgy volt, mintegy 120 iskolában vezetik majd be a tárgyat. A szakszervezet viszont úgy tudja, azóta ez a szám jelentősen csökkent.

„A rendelet módosítási tervének hatásvizsgálati lapján már csak 210 diák és 7 katona szerepel, úgyhogy a másik dolog, ami biztos, hogy ezzel is a pedagógushiányt próbálják leplezni, merthogy egyáltalán nem szükséges pedagógiai végzettség ahhoz, hogy valaki ezt a tantárgyat a középiskolában oktathassa” - mondta Gosztonyi.

Kaiser Ferenc , a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a hírcsatornának azt mondta, szerinte fontos lenne, hogy a hadászat és a honvédség gyakorlati feladatiról is. Arra a kérdésre, hogy ki tanítaná a tárgyat, Kaiser azt mondta, "volt katonákat lehet erre megmozdítani, akik még mondjuk érzik magukban a tüzet, a lelkesedést, ahhoz, hogy ebbe belevágjanak. Mert egészen egyszerűen, ha ezt az újabb feladatot egy az egyben ráteszik a magyar honvédség tiszti karára és tiszthelyettesi állományára, akkor ők meg fognak szakadni" .

A Fidelitas azt közölte, szerintük a tárgynak fontos gyakorlati szerepe lehet, "hiszen a témakör magába foglalja például az árvízi védekezést, vagy egyéb katasztrófahelyzeteket" .

Az Egységes Diákfront azonban attól tart, a fegyverkezés lesz a fő téma. „Félelemmel tölt el minket az, hogy egy olyan irányba megyünk, amibe Oroszország halad, ahol azt lehet látni, hogy velünk egyidős gyerekek időre szerelik szét a kalasnyikovokat” – mondta Perlaki-Borsos Noel, elnökségi tag.

A csatorna kereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, ahol azt válaszolták, "a tantárgy célja gyakorlati honvédelmi ismeretekkel és készségekkel rendelkező magyar fiatalok nevelése. A résztvevő intézmények véglegesítése pedig folyamatban van."

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet