Horgászokat fenyegetett egy biztonsági őr a Fertőn - lőtt is

De a pecások kihívták a rendőrséget, így aztán „igazi ügy” lett a két riasztólövéséből. A rendőrség szerint egyébként a biztonsági őr soproni.

A levegőbe lőtt a biztonsági őr a Fertő parton, ezzel adva nyomatékot annak, hogy szerinte a horgászok tiltott területen járnak. Szerencsére a három fiatal nem ijedt meg. Hívták a rendőrséget – írja az Új Szó Nálunk.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Éjszakai horgászatból tértek vissza vasárnap kora reggel a virágosmajori csatornán, az egyetlen vízi útvonalon, ahol ki tudnak menni pecázni a nyílt vízre, amikor a két biztonsági őr megállította őket. A horgászok a közösségi médiában is beszámoltak az esetről:

„Az északai Fertő tavi horgászatot befejezve elindultunk a Virágos majori kikötőbe. Ahogy a csatorna torkolatába beértünk, kettő biztonsági őr kiabálva, majd 2 figyelmeztető lövést leadva meg szerette volna tiltani a csatorna használatát. Azt mi nem használhatjuk, mert az építési terület. Mire mi megálltunk, mert a két lövés után eléggé megijedtük, ők közelebb jöttek és követelőzve kérték az adatainkat, mert elmondásuk szerint jogtalanul használunk egy olyan csatornát, ami nem is az ő területükhöz kötődik-tarozik. Egy nagyobb szóváltás után megkérdeztük, hogy ők milyen jogon használnak fegyvert, mire kaptunk egy olyan választ, hogy neki ehhez joga van. Itt határoztuk el, hogy a rendőrséget ebbe a történetbe bevonjuk. A két úriember, mikor mi a rendőrséget felhívtuk, már nem is tartották olyan fontosnak, hogy ők intézkedjenek velünk szemben és sietve távoztak...” - áll a bejegyzésben.

Fertő part, végállomás.

A rendőrség szabálysértési eljárást indított az ügyben gáz- és riasztófegyver használatára vonatkozó szabályok megsértése miatt egy 69 éves soproni férfival szemben.

A Szabad Európa az eset kapcsán megjegyzi, a fegyvert elsütő őr és társa Valton feliratú autóban ültek. A Mészáros-közeli Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. rendszeresen kap állami tulajdonú szervezetektől megbízásokat.

Megszólalt egy helyi környezetvédő aktivista is, és elmondta, hogy az incidens helyszíne egy vitatott csatornaszakasz. A horgászoknak ez a csatorna az egyetlen lehetőségük, hogy kijussanak a vízre. A beszámolója szerint a terület „most olyan, mint egy Tüzép-telep”: építési anyagok, útgyűrűk, betoncsövek hevernek mindenfelé.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet