Jó egy hónappal ezelőtt beszámoltunk olvasóinknak, hogy miket láttunk és halottunk az olaszországi Perugiában a nemzetközi újságíró fesztiválon.
Azt viszont nem meséltük el, hogy mennyire rácsodálkoztunk a város irigylésre méltóan jó állapotban lévő régi épületeire. Hivatalok, lakóházak, múzeumok, vendéglátóhelyek százairól, ezreiről van szó, melyeket bizonyára ott sem egyszerű rendben tartani, sem műszakilag, sem anyagilag. Mégis sikerül valahogy.
A programsorozat egyik helyszíne a Hotel Rosetta volt. Az 1922-ben épült szállodát is valahogy sikerült formában tartani: megoldották a modernizálást, a fűtést, világítást és a vizesblokkokat. Ha belépünk, körbevesz minket a múlt századforduló letűnt eleganciája, amit aztán nyilván bőségesen be is építenek a számlákba. Láthatóan gurul a bicikli.
Bevallom, erről az épületről jutott eszembe, hogy kérdezzünk rá, hol tart most a szerencsétlen sorsú Savaria Szálló ügye, amely életkorával és hangulatával egyaránt megidézi a Rosettát.
Utoljára akkor foglalkoztunk Szombathely ikonikus épületével, amikor a múlt év végén kordonnal körülvették. Többen a felújítás első jelét látták ebben, de mi már akkor óvatosak voltunk, különösen mivel az önkormányzattól azt választ kaptunk, hogy a cég csak két hónapra kért közterület-használati engedélyt.
Ennyi idő alatt nem lehet csodát tenni – gondoltuk, és nem is történt csoda. Gyakorlatilag semmi nem történt.
A kordont közben rég elbontották, a mozgás megszűnt, a magára hagyott épületen ugyanúgy lakatok vannak, mint az elmúlt 18 év során mindig.
„A magántulajdonban lévő egykori Savaria Szálló karbantartási munkálataival kapcsolatban a tulajdonos tud érdemben nyilatkozni, aki az épület fejlesztési terveivel egyelőre nem jelentkezett az önkormányzatunknál. Amint ez megtörténik, a fejleményekről természetesen tájékoztatni fogjuk a szombathelyieket.”
Ez a választ az önkormányzattól kaptuk, amikor arról érdeklődtünk, hogy mi most a helyzet az épülettel.
Ugyanakkor többszöri megkeresésünkre sem adtak választ arra , hogy
történtek-e egyeztetések az épület tulajdonosával?
illetve hogy
milyen mozgástere van az önkormányzatnak, ha a tulajdonos nem lép?
A Krosnow Property Kft. mint tulajdonos pedig - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - most sem reagált megkeresésünkre.
Így arra a következtetésre jutottunk, hogy újra megfeneklett a szálloda ügye.
A Savaria Szálló mint szimbólum
A Savaria Szálló több mint egy elhagyatott dekoratív épület Szombathely belvárosában. Amikor a 20. század elején felépült, szimbóluma volt a város akkori gazdagságának és prosperitásának, majd a háború után az elvágyódás, a polgári életérzés kis szigete maradt.
Mint oknyomozó cikkünkből kiderült, privatizációs története jól jellemezte a vadkapitalista időszakot (a tulajdonosok gyakorlatilag véletlenül vásárolták meg az épületet), 2005-ös bezárása pedig egy korszak végét jelentette.
Ahogy az is szimbolikus, hogy 18 éve senki nem tudja, vagy nem akarja megoldani az ügyet , ami egyre jobban belesüllyed a politikai és a gazdasági ingoványba.
Még a 2019-es önkormányzati választás előtt Nemény András, az akkori ellenzék polgármesterjelöltje azzal kampányolt , hogy a városnak meg kell vennie a nagyszállót. De aztán később, amikor eljött a politikai váltás, a városvezetés mégsem élt ezzel a lehetőséggel. Ez utóbbit a Fidesz-frakció fel is hánytorgatta . Az a Fidesz, amely az előző nyolc évben szintén elmulasztotta rendezni az épület sorsát.
Hogy bonyolódjon a helyzet, időközben a képbe került a NER-közeli milliárdos, Jellinek Dániel, aki a hírek szerint a háttérben álló valódi tulajdonos. Ezt az információt eddig senki sem cáfolta.
Korábban a sorok között azt lehetett kiolvasni, hogy a város abban bízik, hogy Jellinek lép az ügyben, valamit kezd az épülettel, de a fejleményeket elnézve erre ma már egyáltalán nem vennénk mérget.
Akárhogy csűrjük-csavarjuk, oda lyukadunk ki mindig, hogy az önkormányzatnak kell megvásárolnia az épületet.
Ehhez első körben a két oldalnak kell leülnie egymással, és megbeszélni, hogy ez jó és fontos ügy, hasonlóan mondjuk a Schaeffler-beruházáshoz .
Ami a piszkos anyagiakat illeti: az épület utoljára 470 millió forintért cserélt gazdát. Ez nagyon sok pénz, de ha arra gondolunk, hogy a város éppen 700 millió forinttal segítheti ki a Szova Zrt.-t , akkor talán mégsem olyan sok.
Ez a megvásárlás lenne csak az az igazi szimbólum.
Lapunk egy évvel ezelőtt részletesen foglalkozott a Savaria Szálló történetével. Az írásokat itt és itt lehet elolvasni.