Müller Cecília közölte: az elmúlt 24 órában 39 új esetet regisztráltak, tízzel nőtt a halálos áldozatok száma, a 3150 igazolt esetből 1966 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, akiknek mintegy felét kórházban kezelik. Jelentősen - 801-re - emelkedett a gyógyultak száma - tette hozzá.
Az országos tisztifőorvos értékelése szerint ez bizakodásra ad okot, az előzetes modellszámítások és járványügyi becslések beigazolódni látszanak.
Úgy tűnik, hogy elindult a megbetegedések és fertőződések számának csökkenése
- mondta.Müller Cecília szólt arról is, hogy
a vidéki strandok és fürdőhelyek szabadtéri részei megnyithattak.
Ezzel kapcsolatban azt mondta, hatósági engedély és helyszíni szemle birtokában lehet a strandokat és a természetes fürdőhelyeket újranyitni. Hangsúlyozta: ezeken a helyeken is be kell tartani a személyi távolságot, a medencéknél ezegy emberre négy négyzetméter vízfelületet jelent.
A meghatározott számú fürdővendég beengedéséről az üzemeltetőnek kell gondoskodnia - emelte ki.Müller Cecília kitért arra is, hogy a zuhanyozókat, öltözőket és egyéb kiszolgáló helyiségeket akkor is lehet használni, ha a strandhoz tartozó épületben vannak, de ezeket gyakrabban, óránként, a beléptetéshez használt karórát pedig minden használat után fertőtleníteni kell.
Kiemelte:
aki beteg vagy valamilyen bőrbajban szenved, az ne menjen strandra,
és a medencehasználat előtti és utáni zuhanyozás is mindenképpen szükséges.A medencét használat előtt mindenképpen mechanikai tisztásnak kell alávetni, a fertőtlenítéshez használt szernek 50 milligramm/liter klór töménységűnek kell lennie - közölte. Jelezte, a vírus a természetben sérülékeny, hamar elpusztul, így a medencevízbe nem kell a szokásosnál több klór.
Egyelőre a vízforgató rendszerű medencék használata megengedett, az úgynevezett "töltő-ürítős" és a gyógyvizes medencéké, valamint az "aeroszolképződéssel járó élményelemeké" nem.
Müller Cecília kiemelte, a zárt fürdők vagy fedett helyen üzemelő medencék nem használhatók, és szintén nem lehet igénybe venni a belső terekben található szaunát, gőz- és pezsgőfürdőket, csúszdákat sem.
A vidéki konditermek használatára is hasonló szabályok vonatkoznak
- mondta kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos -, el kell kerülni a zsúfoltságot, a sportszereket rendszeresen - minden használat után - fertőtleníteni kell, és ugyanígy kell eljárni a közös használatú helyiségekben, öltözőkben, zuhanyozókban.Kérdésre reagálva Müller Cecília elmondta azt is, hogy
két gyereket ápolnak kórházban koronavírus-fertőzéssel,
állapotuk kielégítő.