Kiállítás és vasárnapi séta volt a Fertő partján

A Fertő tó Barátai Egyesület a Vizes Élőhelyek Napja alkalmából vasárnap természetfotó-kiállítást és sétát tartott a Fertő tó partján.

Közel száz fotó érkezett az egyesület kérésére, de mindet a mérete és felbontása miatt nem tudták bemutatni, így 85 fotót láthattak az érkezők.

Az egykori strand bejáratánál, az építési terület kerítésénél Töreki Tibor korábbi cölöpházas fotóit állították ki.

A hideg ellenére is sokan kilátogattak az eseményre.
Töreki Tibor

A séta előtt Major Gyula köszöntötte a megjelenteket, majd Lakosné Horváth Alojzia, az 50 éves Magyarországi Ramsari Egyezmény korábbi szakértője mondta el beszédét a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről, különösen a vízimadarak élőhelyeiről, a természetvédelmi területekről.

A Ramsai Egyezménynek jelenleg 172 ország a részese, köztük 1979 óta Magyarország is. Elmondta azt is, hogy támogatják a fejlesztést, de szelídebb formában.

Töreki Tibor

Szalay Adrienn, a Fertő tó Barátai Egyesület vezetőségi tagja az ember és a természet harmóniájáról beszélt, majd bemutatta a kiállítás képeit. Aggodalmának adott hangott, amikor elmondta, ha több ezer ember látogatja majd a fertőrákosi öböl új strandját, nem biztos, hogy természetes élőhelyükön láthatjuk a képen lévő madarakat.

Megemlítette, hogy a jó idő közeledtével jönnek majd a „katasztrófaturisták”, akiknek el kell mondani: egy emberléptékű, emberibb fejlesztést szeretnének - számolt be az eseményekről Töreki Tibor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra