Kína korlátozni akarja a gyerekek mobiltelefonnal töltött idejét

A nagyobbak napi két órát nyomkodhatnák a készüléket, a legkisebbek csak 8 percet. Igazuk van?

Kína internet-szabályozó hatósága (CAC) szerdán azt közölte, hogy kívánatos lenne a 18 év alatti gyerekek mobiltelefon-használatát korlátozni.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az állami hatóság elképzelése szerint a 16-18 évesek napi két órát, a 16 év alattiak egy órát, míg a nyolc év alattiak csak 8 percet tölthetnének az interneten.

Mindezt még megfejelnék azzal, hogy a 18 éven aluliakat a szolgáltatók nem engednék rákapcsolódni az internetre este 10 és reggel 6 óra között – írja a Reuters.

Józing Antal

A szülők elvileg átírhatnák az időkorlátokat, de ettől még a piac nagyon komolyan fogadta a hírt, és az internetes cégek részvényei zuhanni kezdtek, merthogy a kínai állam általában átviszi az akaratát.

Kínában már évek óta téma a fiatalok internet-függősége, és már korábban is születtek enyhébb korlátozások.

Elemzők szerint a tervezett szigor azt jelentheti, hogy néhány cég egyszerűen kitiltja a gyerekeket az internetről, mert ez egyszerűbb, mint ellenőrizni az időkorlátokat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet