Közel 10 centis, kitűnő állapotú műfalloszra bukkantak a Soproni Múzeum raktárában

A műtárgy korát egyelőre nem sikerült meghatározni, de több ezer éves is lehet.

Raktárrendezés közben kőből készült falloszra bukkantak a Soproni Múzeum mit sem sejtő munkatársai. A jó állapotban megmaradt, csaknem 10 centiméteres műtárgyat a múzeum pénteki Facebook beszámolója szerint Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi Béla István Mária, Széchenyi István gróf fia adományozta a Soproni Múzeumnak, de ezen kívül az intézmény munkatársai egyelőre keveset tudnak a leletről.

Műfallosz, Soproni Múzeum
Facebook

Az adományozó gróf 1837-ben született, 1918-ban halt meg, és nagy utazó volt: megjárta Németországot, Amerikát, Algériában több oroszlánvadász-expedíción is részt vett, és eljutott Indiába, Japánba és Kínába is. Maga a lelet viszont a múzeum munkatársai szerint sokkal közelebbről, feltehetően a Fertő-tó környékéről származik.

A műtárgy korát egyelőre nem sikerült meghatározni, de több ezer éves is lehet.

„Az biztos, hogy ezek a tárgyak végigkísérték az emberiség történelmét, mondhatni, hogy a phalloszok köztünk éltek – írja a múzeum a Facebookon. – I.e. 28 000 körül már biztosan csináltunk ilyet, Délnyugat-Németországból van rá adat. Aztán i.e. 6000 körüli időből Izraelből is került elő. A rómaiaknál természetesen volt, hogyne lett volna, de a török korban üvegpalack is készült ilyen formában. Leletünket sajnos kontextusából kiragadták, így nem lehet megmondani, hogy pontosan melyik korszak emléke is. Valahová a neolitikum és a római kor közé helyezzük - de biztosabbat egyelőre nem mondhatunk róla.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra