A honvédség parancsnoka körlevélben utasította a katonákat, hogy nem kritizálhatják a S.E.R.E.G. című sorozatot

Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ez parancs vagy parancsnoki utasítás.

„Az MH ÖKMP mb parancsnoka felhívja az Állomány figyelmét, hogy a S.E.R.E.G. című sorozat kapcsán a lentebb említett jogszabályra és parancsra tekintettel a negatív megnyilvánulásoktól és kommentektől tartózkodni szíveskedjenek” – írja a katonáknak kiküldött körlevelében az MH Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokság (MH ÖKMP) parancsnoka, melyről a 444.hu szerzett elsőként tudomást.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A lap azt is megjegyzi, hogy az idézett jogszabály szerint a fenti kérés nem csak a hivatásos katonákra vonatkozik, a civil, önkéntes tartalékosoknak sem szabad kritizálniuk a TV2-n futó sorozatot.

A 137/2024 (VI.28) számú, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet egyik passzusa ugyanis úgy szól, hogy honvéd nem folytathat „olyan tevékenységet, nem tanúsíthat olyan magatartást, amely nem felel meg a katonai szolgálattal kapcsolatos erkölcsi elvárásoknak, illetve sérti a honvéd etika szabályait, a szolgálati viszonyhoz méltatlan, vagy amely a pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné.”

A lap ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem egyértelmű, parancsról van-e szó, inkább a parancsnok utasításaként fogható fel.

A S.E.R.E.G. a Honvédelmi Minisztérium, a Megafilm és a TV2 közös produkciójaként készült el és összesen 865 milliós állami támogatást kapott.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra