Kunhalmi béremeléseket ígért, a pedagógusoknak ötven százalékot

Adómentessé tennék a minimálbért, csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját és megdupláznák a családi pótlékot.

Az ellenzéki összefogás pártjai szerint csak kormányváltással kerülhetők el a háború negatív gazdasági hatásai - mondta a szocialisták társelnöke vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott, a gazdasági nehézségeket nem megszorításokkal kell kezelni, ahogy arra a Fidesz készül, hanem jóléti juttatásokkal és az "emberek pénztárcájának megerősítésével". Kiemelte, mindehhez az Európai Unió csak akkor utal újabb forrásokat Magyarországnak, ha garanciákat lát arra, hogy azokat nem lopják el.

A szocialisták társelnöke elmondta, a kormány állításával ellentétben, az ukrajnai háborúval kapcsolatban ők is békés megoldásban érdekeltek. Az ellenzéki összefogás pártjainak az a legfontosabb, hogy "fizikailag és létbiztonságukban is megvédjék a magyar társadalmat" - tette hozzá.

Kunhalmi Ágnes megerősítette, nem kívánják elvenni a 13. havi nyugdíjat, sőt a nyugdíjemelések meghatározásánál visszavezetnék az úgynevezett svájci indexálást, amely szerintük biztosítaná a nyugdíjak reálértékének növekedését. Hangsúlyozta, kormányra kerülésük esetén a rezsicsökkentést sem szüntetnék meg, emellett visszahoznák a panelprogramot és támogatnák a régi családi házak korszerűsítését.

Az ellenzéki politikus minimum 50 százalékos béremelést ígért a pedagógusoknak, majd elmondta, az egészségügyi szakdolgozók, a rendőrök és a szociális munkások fizetését is növelnék, emellett adómentessé tennék a minimálbért, csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját és megdupláznák a családi pótlékot.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet