2025. január 1-jétől egyetlen harmadik országbeli munkavállalónak sem lehetne vendégmunkás-engedélyt kiadni Magyarországon Grúzia kivételével, illetve a hosszabbítás lehetősége is elvész - tudta meg a 444.hu .
A lap szerint már a szerdai kormányülésen a miniszterek elé kerülhet az a javaslat, ami január 1-től szinte teljesen betiltaná az úgynevezett harmadik országbeli, tehát nem EU-tagállamból érkező külföldi vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását. Ráadásul a meglévő, két évre szóló, egyéves hosszabbítási opcióval kiadott engedélyeknél már az egy évre szóló opciót sem lehet majd érvényesíteni.
A szigorítás csak a Grúziából (Georgia) érkezőket nem érintené.
A lap úgy tudja, hogy a szigorításnak politikai okai vannak: a párt támogatóinak körében visszatetszést és értetlenséget váltanak ki a hirtelen nagy tömegben felbukkanó vendégmunkások.
Ugyanakkor lobbizás indult azért, hogy a Fülöp-szigetekiek is benne maradhassanak a rendszerben, valamint a rendelet csak júliustól lépjen érvénybe.