„Magyar Péternek szüksége lesz újabb témákra, az emberek egyre kevésbé hisznek a titokban készült felvételeknek”

Székely Klára politikai elemzővel a Tisza Párt helyzetéről, a mesterséges intelligencia szerepéről, Orbán Viktor szerencsejátékairól és lépéselőnyéről beszélgettünk.

Már a negyedik közvélemény-kutatás jut arra az eredményre , hogy a Tisza Párt megelőzte a Fideszt. Valóban létezik és kimutatható ez a tendencia, vagy igaza lehet a kormánypárti sajtónak, amikor azt írták , hogy tudatos akció eredménye, hogy a Tisza Pártot hozzák ki első helyen?

Abszolút nem mindegy, hogy egy kutatás készítésének időszaka mivel tematizált. Ha a kormánypártnak kedvez az időszak, akkor a kormánypárt előretörését lehet mérni. Ha inkább a Tisza Pártnak kedvez az adott időszak tematizáltsága, és az utóbbi időben inkább ez a jellemző, akkor viszont a Tisza Párt előretörését lehet mérni.

A közvélemény-kutatóknak felelőssége van abban, hogy milyen célcsoportot, hol és hogyan kérdeznek meg.

Arra céloz, hogy nem mindegy, milyen történések, események után kérdezik meg az embereket?

Amire az emberek figyelnek, ami bekerül a közgondolkodásba, ami érdekli az embereket, az bizony irányítani tudja azt is, hogy milyen választ adnak a közvéleménykutató kérdésére. És az is fontos, hogy kiket kérdeznek meg. Ha mindig ugyanabból az adatbázisból dolgoznak, és mindig ugyanazokat kérdezik meg, az is torzíthatja az eredményeket.

Székely Klára
Mészáros D. Zsolt

Ráadásul megvan az a kockázata is, hogy az adott mintába bekerült emberek úgy érezhetik, hogy nekik meg kell felelniük valaminek, hiszen ők már a részei a politikai életnek. És ez a megfelelési akarat is torzító tényező lehet. A politikában valóban reprezentatív kutatást nagyon nehéz megvalósítani.

Ezért is van a hibahatár.

A hibahatár, a matematikai elemzés igazából csak simítgatja a tényleges eredményt, és nem a valóságos állapotot mutatja. Annál is inkább, mert a választópolgárnak elég sűrűn változik a véleménye.

A választások közti időszakban nem is annyira a kutatások direkt számai számítanak, hanem a tendenciák, a látható folyamatok. Jelen pillanatban azt látjuk, hogy a Tisza Párt erősödik, a Fidesz gyengül.

A Tisza Párt a magyar politikai életbe új jelenségként robbant be. Nem lassan építkezett, hanem berobbant. Ami az emberek figyelmét felkeltette, áttörte az ingerküszöböt. És ez a hatás most is tart még. Hetente történnek olyan események, botrányok, amelyek mögött igazi politikai tartalom nincs, de így is felkapják a fejüket az emberek, fenntartják a folyamatos érdeklődést.

Az elmúlt hónapokban a Fidesz elveszítette a közvélemény irányítását, szinte minden Magyar Péterről szólt, és a Fidesz csak reagálni volt képes. Ami a vesztes pozíciója.

Különösen hatalmon lévő politikai erő esetében. De megjegyzem, hogy a Fidesz nem a közvélemény, hanem a közbeszéd tematizálásának irányítását veszítette el.

Azzal viszont, hogy Orbán már korábban kiállt Trump mellett, aki végül megnyerte az elnökválasztást, a miniszterelnök visszavette az irányítást, Magyar Péter pedig a háttérbe szorult.

Természetesen az is lehetséges, hogy Magyar mindenképpen vissza akarta szerezni az irányító szerepet. De egy pillanatra visszatérnék Orbán Viktorra. Ő az, aki sokszor politikai kockázatot vállal, és a végén mégis a megfelelő helyen van, a megfelelő választást hozza meg. Ráadásul a rajta kívül álló történéseknél szerencséje is van. Ez egészen különleges politikusi adottság.

...a külpolitikai mozgolódás, produkció a külföldi politikusoknak szól, nem a magyar választópolgároknak.

Viszont elvitathatatlan tőle, hogy ő mindvégig Trump mellett állt, tőle szokatlan módon nem ingott meg, igaz, túlságosan sok választási lehetősége nem volt. Visszatérve a közbeszéd irányítására, igazából én nem is úgy látom, hogy Orbán Viktor visszavette az irányító szerepet. Inkább olyan eseményeket, olyan fejleményeket produkál, amelyekre muszáj a médiának figyelnie.

Én azért különbséget tennék a választópolgárok és a médiumok vélekedése között, mert a médiumok számára érdekes téma, hogy például ki jön Magyarországra. Ez a választópolgár számára annyira nem jelentős kérdés, legfeljebb a budapestiek átkozódnak a közlekedési problémák miatt. De igazából ez a külpolitikai mozgolódás, produkció a külföldi politikusoknak szól, nem a magyar választópolgároknak.

De a magyar választópolgárok most azt az üzenetet kapják, hogy Orbán Viktor világpolitikai tényező.

Igen, ennyiben valóban tudott újítani a jelenlegi helyzetben.

Lehetséges, hogy Magyar Péter ezért állt elő most a magyar Watergate-botránynak nevezett üggyel?

Természetesen, hiszen biztos, hogy neki egy ideje már a tarsolyában volt ez az ügy. Magyarnak mérlegelnie kellett, hogy mikor van szükség olyan ügyre, ami nagyobb robbanást idéz elő, úgy döntött, hogy ez az időszak pont alkalmas rá.

Most sorra jelennek meg videók, cáfolatok, már követni sem lehet igazán. Tényleg eljött az az idő, amikor a mesterséges intelligencia segítségével hamisított videókkal, hangfelvételekkel lehet operálni?

A hamisított videók, felvételek kora nem most kezdődött, a minőségük lett egyre jobb. Borzasztó nehéz megítélni, hogy azok a felvételek, amelyek bekerülnek a közbeszéd áramába, mennyire hamisítottak, mennyire megvágottak.

...ezek az eszközök nagyon hosszú ideig nem tudnak erős befolyást gyakorolni.

Ma már a mesterséges intelligencia segítségével olyan felvételeket, valósághűnek tűnő videókat lehet produkálni, hogy tényleg szakember legyen a talpán, aki eldönti, hogy valódi vagy nem valódi.

Azt gondolom, hogy ezek az eszközök nagyon hosszú ideig nem tudnak erős befolyást gyakorolni, mert előbb-utóbb mindenki a megkérdőjelezhetőséget látja. Most még használhatók, de nem tudom, hogy ez valóban a magyar Watergate-ügy-e, szerintem ez túlzó elnevezés.

Az, hogy Magyar Péter magánéletében lehallgatások, titkos felvételkészítések történtek, ami azért nem megszokott még prominens személyiségeknél sem, ez új jelenség.

Ez a jelenség képes egy darabig még fenntartani a figyelmet, de szerintem egyre több ilyen lesz, és megszokottá válik, inflálódik.

Meddig tarthat ez az ügy?

Magyar Péternek szüksége lesz újabb témákra, mert a kormánynak és Orbán Viktornak lépéselőnye van azzal, hogy megpróbálja kivonni a közbeszédből a Magyarországon belüli politikai küzdelmet. És helyette valódi kül- és belpolitikai történéseket tud generálni, amik egyébként tartalmukban fontosabbak lesznek.

Nagy kérdés, hogy az amerikai elnöki pozíciót elfoglaló Donald Trump ugyanaz a Donald Trump lesz-e, aki a hatalomért foggal-körömmel küzdött. Mert ez a kettő nem ugyanaz a pozíció.

Másfél év van a választásokig. Jelen pillanatban magas hőfokon ég a közélet, képesek lesznek ezt a hőfokot fenntartani másfél évig?

Gondolom, lesznek hullámhegyek, hullámvölgyek. Viszont roppant érdekes, hogy most először jön egy olyan választás Magyarországon, amikor két, jobboldalinak nevezhető erő küzd egymással. Most már nem a jobboldali Fidesz-szövetség és a balliberális pártok küzdenek meg egymással. Most már két nagy, a jobboldali konzervatív eszméből származó politikai erő vív meg egymással.

Európában van ilyen máshol is, Lengyelországban például. De ez azt is jelenti, hogy balliberális gondolkodás jó ideig a háttérbe szorul?

Egy darabig biztosan.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet