Novák Katalin megmondta, hogy mi lesz, ha nem születik több gyerek

Húsz százalékkal kevesebb a gyermekvállalási korban lévő nő, mint két évtizeddel ezelőtt.

Ha nem születik több gyermek, lemondunk a jövőnkről, a magyarság megmaradásáról – hangsúlyozta Novák Katalin a Mandinernek adott interjújában, melynek apropója a csütörtökön kezdődő Budapesti Demográfiai Csúcs.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A csökkenő magyar népességre vonatkozó kérdésre elmondta: nem csupán arról van szó, hogy minden évben kevesebb gyerek születik, mint ahány ember meghal, hanem arról is, hogy húsz százalékkal kevesebb a gyermekvállalási korban lévő nő, mint két évtizeddel ezelőtt.

„Ma Európában nincs olyan nemzet, amely önerőből képes fennmaradni” – hangsúlyozta Novák, aki szerint az állam abban tud segíteni, hogy a családalapításnak minél kevesebb anyagi akadálya legyen, és ne járjanak rosszabbul a gyermeket nevelők azoknál, akik nem akartak családot alapítani. Véleménye szerint ezt a segítséget a többség szívesen fogadja, és mára Magyarország sokak számára követendő példává vált.

Novák Katalin a fagyispult mögött
Novák Katalin / Facebook

Kiemelte azt is, hogy az ukrán-orosz háborúból fakadó gazdasági nehézségek ellenére sem változott Magyarország családok melletti elkötelezettsége. A teljesítőképessége határán áldoz erre a magyar költségvetés – emelte ki a köztársasági elnök, hozzátéve: ez nem kiadás, hanem a legjobb befektetés. Szülessen egy magyar gyermek a határainkon innen, vagy a határainkon túl, egyaránt fontos nekünk.

Felidézte: a pápa is a modern kor egyik aggasztó jelenségének látja, hogy míg régebben egy családban öt-hat gyermek született, ma jó, ha kettő.

A pápai látogatást felidézve elmondta, hogy Ferenc pápa nagyra tartja a magyarokat, értékeli a kereszténység melletti kiállásukat. Novák Katalin példa nélkülinek nevezte, hogy a pápa rövid időn belül kétszer látogatott el ugyanazon országba.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet