Visszatérése alkalmából interjút adott a Magyar Nemzetnek Pálffy István egykori tévés, országgyűlési képviselő.
Az augusztustól a Hír TV-n látható híradós egyebek mellett kijelentette, "az objektivitás, amellyel a jó újságíró egy témát feldolgoz, nem zárja – és nem is zárhatja – ki a világnézetét, nem teheti zárójelbe az eszmei alapállását. Mindenki valahogy, valamilyen szemszögből tekint a világra, valamilyen álláspontról értelmezi azt. Enélkül semmiről nem lehetne értelmesen beszélni, egy sajtótájékoztató tudósítója ennek hiányában például akár elkezdhetné számolgatni a földön a kavicsokat. A világnézetünkből adódik, hogy mit tartunk fontosnak, tehát már a témaválasztás is egyfajta szelekció. Ebből természetesen következik az is, hogy konzervatív vagy liberális szemszögből nézve egész mást tart fontosnak az ember" .
A technikai változások kapcsán Pálffy elmondta, "ha a 90-es évek végi TV2 híradója modellvasút volt, a jelenlegi Hír TV-é már komoly személy- és teherszállítási iparág. Ebben egyébként nincs semmi meglepő, hiszen az azóta eltelt negyedszázadban elképesztő mértékben változott a technika és a szakma" .
Látta, hogy épül ki a Soros-hálózat
Megjegyezte, "a parlamenti mandátumom letelte után egy éven keresztül nemzetközi titkárként dolgoztam Brüsszelben. Akkor és ott jól lehetett látni, hogyan terjeszti ki a csápjait a Soros-hálózat " .
Azt viszont, hogy pontosan mit ért ezalatt, nem részletezte.
Pálffy István 1997-ben az induló TV2 egyik alapító tagja volt. Stahl Judittal öt éven keresztül vezette a Tények című hírműsort. Távozása után, már az MSZP kormányzása alatt lett a Magyar Televízió híradósa . Innen 2010-ben azért távozott, mert a KDNP színeiben bekerült a Parlamentbe. A 2010-es években dublini nagykövetként tevékenykedett, most tér vissza a tévézéshez.