Pesty László továbbra sem áll elő a beígért fideszes kompromitáló dokumentumokkal

Most már azt mondja, számára is nagy dilemma, hogy mikor lenne a legjobb előállni a bizonyítékokkal.

Ezúttal a hvg.hu-nak adott interjút Pesty László filmrendező. Ő az, aki júliusban Tusványoson úgy fogalmazott, hogy „a Lölő-jelenséget – vagyis azt, amikor tehetségtelen, büdös lábú, alanyt állítmánnyal egyeztetni nem tudó, végtelenül ostoba, ízléstelen és tehetségtelen emberek zsarolás és más Btk.-s bűncselekmények útján ráteszik a kezüket sikeres vállalkozásokra – a jelenlegi hatalomnak módjában áll eltávolítani, kimetszeni, mint egy rákos daganatot” .

A most adott interjúban a rendező többek között arról beszélt, azért nem áll elő az állítólag a birtokában lévő dokumentumokkal , mert "egy kommunikációs stratégia erejét az is adja, meddig tudod tematizálni a közbeszédet" .

De eddig is ömlöttek hozzá a bizonyítékok.

Arra a kérdésre, hogy mégis mikorra várható, hogy előlép ezekkel, azt mondta, számára is nagy dilemma, mert nem akarja „keresztbe húzni azt a heroikus munkát, amit Navracsics Tibor végez a brüsszeli pénzek megszerzéséért” . De abban reménykedik, hogy most elindul egy tisztulási folyamat a párton belül, és ezért "félni kezdenek a bűnösök”

„Hatmilliárd forintot vitt el ez a selyem zsebkendős"

Pesty az interjúban elmondta, van egy filmterve, amit Fábri Zoltán hatvanas években írt forgatókönyve alapján készítettek volna. Ez akkor a diktatúra miatt nem tudott megvalósulni. Most pedig a rendező szerint azért nem, mert „valaki kipakolta a kasszát, és nem maradt pénz, hogy más filmeket csináljon. Hatmilliárd forintot vitt el ez a selyem zsebkendős "producer", de kíváncsi vagyok, hány nemzetközi díjat hoz majd haza az alkotás”

A telex szerint egyébként Pesty László Rákay Philipre gondolhatott, aki a hatmilliárd forintból készült Petőfi-filmre célozhatott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet