Rogán Antal szerint a Fidesznek nincs médiája

A miniszter azt is elmondta, szerinte bőven elég olyan médium van Magyarországon, melyek kritikusak a kormánnyal szemben.

Miniszteri meghallgatása volt kedden a Gazdasági Bizottság ülésén Rogán Antalnak, aki interjút adott a Telexnek.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ebben többek között elmondta, "épp elég olyan médium van Magyarországon", melyek kritikusak a kormánnyal szemben. Hozzátette, vannak olyan médiumok, melyek "olyan értéket osztanak, amikkel mi nem értünk egyet" és vannak olyanok, amelyek igen. Ezért úgy véli, hogy ma Magyarországon sajtószabadság van.

Rogán arra a kérdésre, hogy elég médiája van-e a Fidesznek, azt felelte,

a Fidesznek nincsen médiája.

A miniszter azt is elmondta, a Nemzeti konzultációról szóló háttérbeszélgetésre például olyan sajtóorgánumokat hívott meg, akik hajlamosak arra, hogy jót írjanak róla. Ugyanakkor szerinte előfordult, hogy "baloldali médiumok" képviselőit is meghívták beszélgetésekre.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet