Romantikus musical készül Demjén Ferenc slágereivel

Két fiatal mindent elsöprő szerelmének története lesz ez.

Hogyan tudnék élni nélküled? címmel zenés film készül Demjén Ferenc legnépszerűbb slágereivel, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A musical forgatókönyvét Kormos Anett és Goda Krisztina írta, rendezője Orosz Dénes – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

Az örökzöld slágerekkel és látványos táncjelenetekkel tűzdelt film két fiatal mindent elsöprő szerelmének története. A cselekmény szerint a két idősíkon játszódó filmben, a zenei karrierjében és magánéletében is megrekedt harmincas főhősnő egy ismeretlen férfi által írt levélköteget talál elhunyt nagyapja házában.

Pataki Gegely

A levelekből egy szerelmi történet rajzolódik ki 1989-ből, amikor a főhős édesanyja barátnőivel a Balatonnál nyaral, és közös életét tervezi az apja által számára kijelölt vőlegényével. Közben a lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival és mindent elsöpör a szerelem.

A tájékoztatás szerint a Filmintézet 700 millió forinttal támogatja a produkciót, ami az IKO gyártásában készül. A főbb szereplőket már megtalálták az alkotók, néhány mellékszerepre azonban még folyik a válogatás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra