Soha ennyi magyar nem vándorolt ki és nem dolgozott Ausztriában

Valamennyire tompítja a drámát, hogy közben vannak visszaköltözők is.

A KSH a közelmúltban publikálta a Magyarországról kivándorolt és külföldről visszaköltözött magyarok számát, amiből akár kormánypropagandát is lehetne farigcsálni.

Merthogy az adatok alapján olyan címmel is írhatnánk egy cikket, hogy soha ennyi magyar nem költözött még vissza Ausztriából, mint 2023-ban.

És ez igaz is lenne. A tavalyi évben 10 ezer 600 honfitársunk döntött úgy, hogy inkább visszaköltözik .

Adatok: Osztrák gazdaság minisztérium
Józing Antal

Igen ám, de ha egy pillantást vetünk egy másik táblázatra, azt látjuk, hogy soha ennyi magyar állampolgár nem vándorolt ki nyugati szomszédunkhoz , mint amennyi a múlt évben. Ők összesen 15 ezer 600-an voltak , ami egyrészt abszolút csúcsot jelent , másrészt azt is kiolvashatjuk a számokból, hogy soha ilyen nagy különbség nem volt az el- és a visszaköltözők között.

A kivándorlás mellett csúcsot döntött a magyarok ausztriai munkavállalása is.

Az osztrák gazdasági minisztérium legfrissebb adatai szerint 2024 februárjában 126 ezer 169 honfitársunk dolgozott a határ túloldalán , ami több mint 1300-zal több, mint a januári (124 ezer 820) szám, és ötezerrel több, mint az egy évvel ezelőtti (121 ezer 155).

Figyelemre méltó az is, hogy a 2,9 millió hazai munkavállalóra már egymillió külföldi jut Ausztriában.

Adatok: Osztrák gazdaság minisztérium
Józing Antal

Ez utóbbiak közül messze a németek és a magyarok vannak a legtöbben. A románok továbbra is a harmadik helyen állnak, de számuk közel ötezerrel csökkent az elmúlt másfél évben.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet