A Líceum fiúcsapata is a Labdarúgó Diákolimpia dobogójára állhatott

Ezen a hétvégén a legidősebb labdarúgók versenyeztek Debrecenben.

A legidősebb diákolimpiai korosztályban összesen 220 csapattal több mint 3100 tanuló rúgta a bőrt a körzeti versenyeken és a megyei döntőkön most hétvégén Debrencenben.

A szabályzat szerint a versenyen azok a diákok vehettek részt, akik labdarúgás sportágban maximum C, vagy D kategóriás érvényes versenyengedéllyel rendelkeznek, illetve futsal mérkőzésen nem léptek pályára az előző szezonban.

Csongrád-Csanád és Veszprém vármegyék indították el a legtöbb - 18-18 – csapatot, az országos döntőbe pedig a megyei döntők győztesei jutottak be. Visszalépések miatt végül Csongrád-Csanád és a rendező Hajdú-Bihar vármegyék delegálhattak 2-2 csapatot.

A tavalyi országos döntősök közül 5 iskola ismét kvalifikálta magát a legjobbak közé, köztük a címvédő veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium csapata és a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium csapata is. De a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium is bizonyított, ők állhattak a dobogó második fokára, Németh Bendegúzt pedig legjobb mezőnyjátékosnak választották.

Magyar Diáksport Szövetség

A sportágban ennek a korosztálynak az országos döntőjén évek óta nincs egyeduralkodó iskola, évről-évre változatos képet mutat a legjobb csapatok sorrendje, így idén is új bajnokot avattak – írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében a Magyar Diáksport Szövetség.

Az V-VI. korcsoportos Labdarúgás Diákolimpia hétvégi országos döntőjében az alábbi dobogós helyezések születtek:

I. Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium, Szekszárd

II. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, Sopron

III. Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium, Kiskunfélegyháza

Magyar Diáksport Szövetség

Különdíjasok:

Gólkirály: Németh Kristóf, Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Legjobb kapus: Bognár Zsolt, Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium, Szekszárd

Legjobb mezőnyjátékos: Németh Bendegúz, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, Sopron

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport