Sopronban a mélységeknek és a magasságoknak lesz évada

A Soproni Petőfi Színház összeállította és bemutatta a következő szezon műsortervét.

A Mélységek és magasságok évada címmel hirdeti meg 2024/2025-ös szezonját a Soproni Petőfi Színház. Színpadra kerül a Fellini-filmből írt színmű, az Országúton, láthatják a nézők Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát, és műsorra tűzik a Hair című musicalt is.

Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója fontosnak tartja, hogy az évad darabjai olyan üzeneteket hordozzanak, amelyek azt tükrözik: sötét mélységeket legyőzve, nagy mélységekből felemelkedve lehet eljutni a fényes magasságokba, miközben nehéz lélekutakat és szerteágazó történeteket járunk be. Ezekről szólnak az előadások a nagy drámáktól kezdve egészen a vígjátékokig. Az külön öröm számára, hogy több kortárs darabot mutathat be a soproni színház a következő szezonban, s mindezt úgy tudja megtenni, hogy minden korosztályt megérinthetnek ezek a művek.

Kiss József igazgató kihirdette a műsortervet.
Soproni Petőfi Színház

A felnőtt bérletben az évadot a Federico Fellini filmje alapján készült Országúton című színmű nyitja Kiss József Jászai-díjas művész rendezésében szeptember 21-én. Októberre tűzték ki Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékának bemutatóját, a darabot Mikó István Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész állítja színpadra. A felnőtt bérletesek kamaratérben tekinthetik meg novemberben Pass Andrea kortárs drámáját, az Eltűnő ingereket, az előadást Kéri Kitty rendezi. Ebben a hónapban látható a nagyszínpadon Galt MacDermot – Jerome Ragni – James Rado Hair című musicalje. A Kvártélyház Szabadtéri Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukcióját Tompagábor Kornél viszi színre. Februárban kortárs ősbemutatóként tekintheti meg a közönség Maros András – Szálinger Balázs Phil Collins című vígjátékát Hargitai Iván rendezésében. Az évadot áprilisban Neil Simon népszerű műve, a Furcsa pár zárja zenés vígjáték formában, amelyet a Jászai-díjas Olt Tamás állít színpadra.

A középiskolások megnézhetik az Országúton, a Játék a kastélyban, a Phil Collins és a Hair című darabokat. A felsősöknek három felnőtt bérletes előadás mellett kínálja a színház William Golding – Németh Ervin A legyek ura című darabját kamaratérben, valamint a Wéber Anikó regényéből Németh Ervin által készített Az osztály vesztese című színházi nevelési előadást az iskolákban.

Az alsós és óvodás bérletesek megnézhetik a veszprémi Kabóca Bábszínház két produkcióját, amelyeket Markó Róbert, a bábszínház vezetője írt és rendezett. A Gréta című előadás novemberben kerül műsorra, a Harmadik sárkány pedig áprilisban. A karácsonyi időszakban színpadra kerül Csajkovszkij népszerű balettje, a Diótörő, amelynek koreográfusa Demcsák Ottó, a Sopron Balett Harangozó-díjas művészeti vezetője.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra