Sopronban is lesz vizes vb rendezvény

A kormány úgy döntött, Budapest mellett Szeged, Debrecen és Sopron rendezi a versenyt.

Megjelent a Magyar Közlönyben az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat a 2022. évi 19. FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről – írja a 24.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kormány elfogadta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) javaslatát, támogatja, hogy Magyarország adjon otthont a 19. FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokságnak 2022. június 18. és július 3. között.

Egyetért azzal, hogy a világbajnokságot Budapesten, Debrecenben, Sopronban és Szegeden – kizárólag a meglévő sportlétesítmények használatával, új építési beruházás nélkül – rendezik meg. A központi helyszín Budapest lesz. 

Uszoda
sopronmedia

A kormány garanciát vállal a sportesemény megrendezésére, egyetért azzal, hogy annak megszervezését külön bizottság segítse és felügyelje. A testület elnöke Wladár Sándor olimpiai bajnok úszó, a MÚSZ elnöke lesz.

A kormány egyetért azzal, hogy a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. a MÚSZ és a Magyar Vízilabda Szövetség bevonásával szervezze meg a világbajnokságot. A források biztosításáról Varga Mihály pénzügyminiszternek és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek kell gondoskodniuk.

A nemzetközi szövetség (FINA) hétfőn jelentette be, hogy Husszein el-Musszalam, a szervezet elnöke megállapodott Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy Fukuoka helyett Budapest rendezi meg idén világbajnokságot.

A G7 azt írja, a szervezőket szorítja az idő, és bár idén építkezést nem terveznek, már az előkészítő munkának is komoly költségei lesznek, a végső összeg minden bizonnyal tízmilliárdos nagyságrendű lesz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport