Azért megy szabadságra az M1 műsorvezetője, hogy elmélyüljön a környezetvédelmi szakirodalomban

Csak remélni tudjuk, hogy ez alatt nem a téli séta előnyeit és a tojással szaporodó állatok felsorolását érti.

Alkotói szabadságra vonul az M1 egyik leghíresebb műsorvezetője, Fábián Barna – közölte az MTVA az állami hírügynökséggel csütörtök délután.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Mint írják, "a közszolgálati hírcsatorna oszlopos tagja csaknem harminc év munka után döntött úgy, hogy a nyári néhány hetes pihenés helyett hosszabb időre elköszön a nézőktől" . Mindezt azért, hogy „tudományos szenvedélyének” szentelhesse idejét.

A jogász és agrármérnök végzettségű műsorvezető a következő hónapokban a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás nemzetközi, elsősorban angol nyelvű szakirodalmában szeretne elmélyülni. A természet védelme mellett elkötelezett televíziós szakember szerint a tudomány, az egyes technológiai fejlesztések fontos összefüggésekre világítanak rá, és adnak releváns válaszokat, ugyanakkor a jövő szempontjából nem elhanyagolható az egyéni felelősség. Mint mondta, az embereknek lehetőségük van viselkedésükön és életmódjukon változtatni, és ha sokan döntenek a környezettudatos életmód mellett, óriási lépést tesznek az élővilág sokféleségének megőrzéséért, a természeti erőforrások védelméért, az élet minőségének fenntartásáért a Földön – írja közleményében az állami média.

Azt azonban csak remélni tudjuk, hogy ez nem azt jelenti, amit néhány hónappal korábban Fábián Barna a csatorna Hírek+ nevű rovatában produkált. A riporter itt olyan természetvédelemmel kapcsolatos információkat osztott meg a nézőkkel, mint például:

  • a sünök téli álmot alszanak
  • vannak állatok, amik tojással szaporodnak
  • miért jó télen sétálni
  • és hogy nem minden kismacska egyforma.
  • A műsorról korábban mi is írtunk, akkori cikkünket ide kattintva tudja visszaolvasni.

    Fábián Barnát a nézők egyébként péntek reggel láthatják utoljára szabadsága előtt adásban az M1-en.

    Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

    Kérjük válasszon:

    Hozzásszólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet