Túl az első „X”-en a Soproni Esküvő Kiállítás

A tavalyi pozitív fogadtatás után, idén már másodszor ad otthont november 12-én, vasárnap 10 és 17 óra között a Hotel Sopron előtere és étterme a Soproni Esküvő Kiállításnak.

A szervezők most is megpróbálták összegyűjteni az esküvői szolgáltatói iparág legjobbjait, hogy ezúttal is minden igényt kielégítő, színvonalas kiállítókkal és sok meglepetéssel várják az érdeklődőket, és az esküvő előtt álló párokat.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- A már évek óta hagyományosan november második vasárnapján megrendezésre kerülő Soproni Esküvő Kiállítás iránt mindig nagy az érdeklődés, így reméljük, hogy ez idén sem lesz másképp, hiszen a látogatók a helyszínen megtekinthetik az esküvői szolgáltatók szinte teljes kínálatát – nyilatkozta Dávid Viktória,a kiállítás főszervezője.

Széles választékban képviseltetik majd magukat a helyszínek, fotósok, videósok, szertartásvezetők, ceremóniamesterek, vőfélyek, esküvőszervezők, DJ-k, zenészek és dekor cégek. Ezenkívül pedig élőben megtekinthetőek, kipróbálhatóak, vagy éppen megkóstolhatóak lesznek esküvői meghívók, karikagyűrűk, menyasszonyi ruhák, alkalmi ruhák férfiaknak, sütemények és fotoboxok. Továbbá különlegességképpen egy limuzin áll majd a Hotel Sopron előtt, valamint lesz esküvői tánc és hastánc bemutató, továbbá komolyzenei ízelítő is 16 órától.

- Bízunk benne, hogy a párok már most szívesen tervezgetik életük egyik legszebb napját, melyhez remek ötleteket és hasznos tanácsokat gyűjthetnek a kiállításon, hiszen egy esküvő sikere nagy mértékben múlik a megfelelő szolgáltatókon. Mi pozitívan nézünk a jövő szezon elé és ehhez szeretnénk segítséget nyújtani az esküvő előtt álló pároknak is. A belépés ingyenes – fűzte hozzá Dávid Viktória.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet