Új irodában, a régi zászló alatt dolgoznak a soproni szocialisták

A szegfűs logó új táblákon hirdeti egy új helyen Sopronban az MSZP jelenlétét. Németh Imrét, a soproni alapszervezet elnökét, önkormányzati képviselőt kérdeztük a költözés okairól.

„Mint minden ellenzéki párt, az MSZP is nehéz anyagi helyzetben van, egyrészt, mivel kevesebb képviselőnk jutott a parlamentbe és emiatt az állami támogatásunk is csökkent, másrészt a kormány mindent megtesz politikai ellenfelei ellehetetlenítéséért, harmadrészt nekünk is többe kerül minden. Ilyen például a távhőszámla, ami a Magyar utcai iroda esetében milliós nagyságrendű lett volna” – foglalta össze a lényeget Németh Imre. Mindezek miatt a párt értékesítette a Magyar utcai irodát és az Erzsébet utcába költözött.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

„Nem volt szükségünk kétszáz négyzetméteres irodára, ezért kisebbet kerestünk. Fontos szempont volt, hogy központi, jól megközelíthető helyen legyen, úgy is fogalmazhatnék: legyen szem előtt. Ez azért is fontos, mert szeretnénk egy nyitott irodát, ahová a nyitvatartási időben bárki betérhet, elmondhatja a problémáit, kérheti ingyenes jogsegélyszolgálatunk segítségét, vagy egyszerűen csak beszélgetni akar közéleti témákról. Ezzel is nyitottabbá szeretnénk tenni a szervezetet, ahol nem a párttagság a fontos, hanem az, hogy segítsük azokat a mozgalmakat, civil szerveződéseket, amelyek kiállnak az igazságosabb Magyarországért.”

Németh Imre már az új irodában dolgozik.
Enyugat.hu

„Hétfőn, szerdán és csütörtökön délelőtt tíz és délután kettő között mindig lesz valaki az irodában” – ígéri az elnök. A bérelt iroda postacíme egyébként Rákóczi utca 1., viszont a bejárat az Erzsébet utca felől van – ha élni akar valaki az invitációval. Németh Imre főleg a problémamegoldásban, a választókkal való kommunikácóban látja pártja jövőjét.

„Baloldali párt mindenhol van, még a legfejlettebb demokráciákban is, csak Magyarországon nem tudnak túllépni – talán mert nem hagyják -, a rendszerváltás előtti évtizedek rossz emlékén. A szociális érzékenység, az esélyegyenlőség, a szolidaritás kell, hogy újra megerősödjön és ezt az MSZP képviseli ma is hazánkban. Az iroda központi helyzete pedig még azért is fontos, mert a velünk szimpatizáló fiatalok számos akciót terveznek a városban és környékén, és ehhez ideálisnak tűnik ennek az irodának a helyzete.”

Információink szerint a Magyar utcai volt pártszékház a jövőben egészségügyi szolgáltatásnak ad helyet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet