A március 15-iki városi ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődik a Petőfi téren. A költő emlékezete idén különösen hangsúlyos, hiszen születésének 200. évfordulójára emlékezik az egész ország. Sopronban - mint tudjuk - számos emlékhely, szobor és tábla is hirdeti itt töltött katonaéveinek emlékét.
A hagyományos városi ünnepség térzenével és a huszárok bevonulásával kezdődik, lesz vers és zene, koszorúzás és ünnepi beszéd. Utóbbit Navracsics Tibor területfejlesztési minisztertől hallhatják a soproniak.
A Liszt-teraszon 11 órakor kezdődnek a programok megzenésített Petőfi versekkel. A Munkácsy-teremben soproni képzőművészek alkotásaiból és gyermekrajzokból nyílik kiállítás, és a Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar ad ünnepi hangversenyt 11.30-kor.
A Fegyvertár utcai '48-as emlékmű előtt a Pendelyes Táncegyüttes ad műsort 12 órakor, az Orsolya téren pedig 13 órakor kezdődik a Brass Brothers fúvósegyüttes koncertje. Programok várják a családokat a Cézár Pince udvarán is.
A városi ünnepség miatt 9 és 12 óra között a gépjárművek előtt lezárják az Ógabona és Petőfi tereket, így a helyi és a helyközi autóbuszok is terelt útvonalon, a Várkerületen át közlekednek.