Hírek rovat
Több mint ötezer önkormányzati dolgozó sztrájkol
A dolgozók 17 és fél százaléka csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetéshez.
Újraválasztották Veres Andrást, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét
A Győri Egyházmegye püspökének újabb öt évre szól a megbízatása.
Tüntetnek Bécsben a magyar kishatárokért
A korábbi külügyminiszter, Balázs Péter szerint a határkorlátozásokat csak úgy szabad bevezetni, hogy azok nem diszkriminálják az Európai Unió polgárait és lakóit.
Egyetemi tanévnyitó lázméréssel
A győri egyetemen rendhagyó körülmények között nyílt meg a tanév, Sopronban - ha a járványügyi helyzet addig még megengedi - szeptember 9-én lesz az ünnepélyes évnyitó.
A biztonságra vigyázott, de közben a vevőt meglopta
A sértett attól kért segtséget, aki a lopását szervezte...
Egyre súlyosabb a helyzet: 365 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma
Ráadásul elhunyt 3 idős, krónikus beteg.
Koronavírus: Romániában újabb negatív rekordot döntött a halálos áldozatok száma
Romániában az utóbbi két hét átlagánál valamivel kevesebb, 1053 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, ugyanakkor minden korábbinál több, 60 fertőzött halt meg az utóbbi 24 órában – közölte kedden a stratégiai kommunikációs törzs.
Elbarikádozták magukat a színművészetis diákok
Addig maradnak, amíg írásbeli garanciát nem kapnak, hogy helyreállítják az egyetem autonómiáját.
Férfi énekesek jelentkezését várják
A Soproni Liszt Ferenc Pedagógus Kórus koncertekhez, kórustalálkozókhoz toboroz.
Korlátozott látogatási rend a Soproni Gyógyközpontban
Szeptember elsejétől járványügyi érdekből az általános látogatási rend korlátozására kerül sor a Soproni Gyógyközpontban.
Közlekedési káosszal indult a tanév Sopronban
Reggel fél 8-kor beállt a Csatkai, a Kossuth és a Táncsics utca is.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?






