Hírek rovat
A német rendőrség ötvennégy iszlám központra csapott le
Minden gyanús tevékenységet kivizsgálnak és ha kell, keményen lépnek fel, mondta a német belügyminiszter.
Egyik napról a másikra háromszorosára emelte Pintér Sándor a gyógyszertárban kevert gyógyszerek készítésének díját
A belügyminiszter által jegyzett szerda esti rendelet csütörtökön már hatályba is lépett.
Az Alapjogokért Központ AI-val rajzoltatott képpel maxolta ki a riogatást
Elsőre a magyar zászlót sem sikerült jól ábrázolni.
Súlyos baleset az M1-es autópályán, mentőhelikopter a helyszínen
Lezárták a Budapest felé vezető oldalt Börcsnél.
A téli időjárás veszélyeire hívja fel a figyelmet a rendőrség
Azt kérik, emberségből próbáljunk meg figyelni az egyedül élő, magányos idősekre.
Új törvény lesz a vendégmunkásokról
A kormány szerint világos szabályozásra van szükség arról, ki és mennyi ideig tartózkodhat Magyarországon, ezért érkezik az új, átfogó idegenrendészeti törvény.
Megszünteti a kormány a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálatot
Semjén Zsolt az éjszaka nyújtotta be a törvényjavaslatot.
Az izraeli hadsereg behatolt a gázai Sífa kórházba
Az izraeli hadsereg erői éjjel behatoltak a Hamász irányítóközpontjaként meghatározott Sífa Kórházba a Gázai övezet északi részén - jelentette be a hadsereg katonai szóvivője szerdán.
A színvonalas kórusmuzsika két magyarországi nagykövete koncertezik Sopronban
A Kórus Spontánusz vendége lesz a váci Vox Humana Énekkar.
7. és 10. osztályos diákoknak osztanak laptopokat
579 ezer laptopot ad a magyar diákoknak az Európai Unió.
Navracsics kap egy új minisztériumot
Az urbanizáció kedvezőtlen hatásai és a vidék elnéptelenedése miatt van szükség önálló területfejlesztési minisztériumra.
Földrengés volt Eger környékén
Felsőtárkány településen a lakosság is érezte, remegtek a bútorok és morajlást is hallottak.
Van, ahol szél, máshol eső miatt figyelmeztetnek, mi pedig itt leszünk a nagy nyugalomban
A legmagasabb hőmérséklet 11 és 17 fok között várható, nyugaton, délnyugaton lesz a melegebb.
A Kreml közölte: Vlagyimir Putyin már tárgyalna Ukrajnával
Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?
