Hírek rovat
Rengeteg elsős bukott meg, el is tűntek a statisztikákból
A bukások oka egy vitatott kormánydöntés lehet.
Medvegyev: ha sikeres lesz az ukrán ellentámadás, az oroszok kénytelenek lesznek bevetni az atomfegyvereket
"Ellenségeinknek azért kellene imádkoznia, hogy a harcosaink sikerrel járjanak."
Rengett a föld Horvátországban
Rengéseket érzékeltek, Horvátországban, Fiume városának közelében szombat este fél 8 körül.
A németországi vendégmunkások szabadságra indulnak, tele lesznek az autópályák
Az Útinform folyamatosan frissíti az utinform.hu oldalon az aktuális forgalmi helyzetekről, balesetekről és munkavégzésekről szóló híreit, az autósoknak érdemes még utazásuk előtt innen tájékozódniuk.
A nyár folyamán eddig közel félezer tanár hagyta el a pályát
A felmondásokban Budapest a leginkább érintett.
Hoppon maradt Donald Trump
A volt amerikai elnök 475 millió dollárt követelt a CNN-től, mert szerint Hitlerhez hasonlították. A bíróság viszont másképp döntött.
Már valamennyi közműszolgáltató elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül
"A kormány elkötelezett abban, hogy az emberek hivatalos ügyeiket minél hatékonyabban, kényelmesebben tudják intézni."
Visszakapja Twitter-fiókját Kanye West
Korábban azért tiltották le, mert közölte, jó embernek tartja Adolf Hitlert.
Putyin nem utasítja el a béketárgyalások ötletét
De „nehéz tűzszünetet tartani, ha az ukrán hadsereg támadásban van”.
Megtudhatjuk, miért vette meg az állam milliárdokkal drágábban a veszteséges Mátrai Erőművet Mészáros Lőrinctől
Jogerős ítélet kötelezi erre a minisztériumot.
A börtönből is elindul Trump az elnökségért
Az Egyesült Államokban nincs jogi akadálya annak, hogy valaki a rácsok mögül pályázza meg az elnökséget.
Iványi Gábor az ukrán hadseregtől kap kitüntetést
Hétfőn veheti át a hűséges szolgálatért érdemrend III. fokozatát a háború sújtotta civil lakosság segítéséért.
A GDP közel 5 százalékának megfelelő vagyont mentettek ki offshore számlákra a leggazdagabb magyarok
Brutális adóveszteséget jelent az államnak.
Több mint 250 település érintett az azbesztügyben
Egy közérdekű adatigénylésből derült ki, hová szállítottak zúzottkövet az osztrák bányákból. Interaktív térképen a települések.
A MUOSZ vitaindítója egy Médiaalap létrehozásához
"... elképesztő mértékű pénzpocsékolás ment végbe a média világában, miközben jelentős értéket képviselő szereplők folyamatosan a túlélésért küzdöttek vagy fel is adták a harcot."
Kétharmadot szerzett a Tisza párt, Csornán győzött a Fidesz
Gátszakadás történt a választásokon, 138, köztük négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselője lesz a Tisza Pártnak.
Visszament „dolgozni”: ablakon át mászott be volt főnökéhez, másfél millióval távozott
Nem felmondási papírokért ugrott vissza: a vád szerint egy csornai házból vitte el a pénzt, majd rokonhoz parkolta le a maradékot.
"Amikor egyedül voltam és már majdnem feladtam, körbevett egy pillangóhadsereg és tudtam, hogy ez Édesanyám és mentem tovább."
A vasi származású színész "Kortárs Magyar Trilógiája" (Telik, Lassan, Tovább) minket is meghív a saját univerzumába, bizonyítva, hogy a nulláról, puszta hittel és kitartással is lehet maradandót alkotni.
“Ha a könyvemben kicsit sikerül kiegyenlíteni az aszimmetrikus Budapest kontra Vidék viszonyt, már megérte!”
Fábián Tamás a Telex egyik meghatározó újságírója és riportere Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel írta meg első könyvét – de azért beszélgettünk vele a híres Orbán riportról, a munkájáról és az életéről is.
Mosonmagyaróvár plakátjain nem lehet háborúval riogatni
A polgármester a Facebookon azt üzente, hogy inkább megtartaná a nyugodt közhangulatot.
Úgy tűnik, megint Barcza Attila lesz a Fidesz képviselőjelöltje Sopronban
"Dr. Barcza Attila az Ön országgyűlési képviselőjelöltje" - áll egy 2026-os kártyanaptáron. Önnek is déjà vu érzése van?
A modern visszaváltás bűze
A Re-pont automaták körül egyre több helyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk. Tényleg térdig szemétben gázolva teszünk azért, hogy újra hasznosítással jobbá és élhetőbbé tegyük a Földet?

